Sztárok

Egész Európa beleszeretett kicsit az Eurovízió magyar énekesnőjébe – Így néz ki most Bayer Friderika

Alapjaiban változott meg az élete

Bayer Friderika az ezredforduló környékén tért meg, azóta vallásos és gospeldalokat is énekel, emellett folyamatosan koncertezik, hivatalos honlapja szerint legközelebb például novemberben lép fel: ekkor nemcsak régi slágereit, de újabb szerzeményeit is előadja.

Az 50 éves sztár életében azonban már jó ideje nem a karrier, hanem a család áll az első helyen. 2018-ban a Story magazinnak beszélt arról, hogy férjével három gyermeket nevelnek, Krisztofert, Robit és Szofit. Mindhármukat örökbe fogadták. Tíz év házasság után derült ki számukra, hogy természetes úton nem lehet gyermekük, ezért döntöttek az adoptálás mellett.

Nekem kimaradt az a kilenc hónap, amikor egy nő testében növekszik egy gyermek. Mindhárom gyermeket kétéves kora körül kaptuk meg. Emlékszem, amikor a nagyfiam, aki 13 éves, a családunk része lett, azonnal felébredt bennem az anyai ösztön, rögtön ölelni akartam, óvni, vigasztalni, ha elesik” – idézte a Femina az énekesnő 2018 májusi nyilatkozatát.

Így fest a most 50 éves énekesnő:

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Gyermekeivel:

Bánsági Ildikó a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, aki számos legendás alkotásban bizonyította már be tehetségét – ennek ellenére azt mondja, olyan alacsony a nyugdíja, hogy nem tudna megélni belőle.

Leadfotó: facebook.com/marta.vojtek.3

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Elvis Presley neve örökre összeforrt a rock and roll születésével és egy egész korszak hangulatával. A világsztár azonban a reflektorfényen túl sokkal összetettebb és furább életet élt, mint azt a...
Sztárok
A brit királyi család hivatalos programjai kívülről gyakran könnyednek és spontánnak tűnnek, a háttérben azonban minden apró részlet szigorúan megtervezett. A nyilvánosság elől rejtve olyan...
Lifestyle
A nyári hőség nemcsak napközben, hanem éjszaka is megkeserítheti az életünket, de néhány egyszerű trükkel sokkal pihentetőbbé tehetjük az alvást. Egy alvásszakértő most elárulta, melyik testhelyzet...
Fashion&Beauty
Ha nyár, akkor figyelemfelkeltő színek! Letícia királyné ezúttal egy lenyűgöző kék összeállítással hódította meg a nyilvánosságot, a ruha ráadásul nemcsak a tekinteteket vonzotta, hanem a...
Lifestyle
A Bikára olyan különleges élmények várnak, mintha egy romantikus film díszleteibe csöppent volna - íme, a júliusi előrejelzésünk szerelem fronton!
Egészség
A 40 fokos hőségben a szervezet működése alapvetően megváltozik, és az étkezésnek ehhez kell alkalmazkodnia.