Egészség

Ezt is a Covid számlájára írhatjuk: 3 egészségi probléma, ami gyakoribbá vált a pandémia alatt

Szívproblémák

Dr. Daniel Luger kardiológus is észrevette, hogy pácienseire egyre inkább érinti az ülő életmód és a súlynövekedés. Az orvos szerint a vakcináció elterjedésével és a fertőzés kockázatának csökkenésével egyre inkább visszatérhetünk a vírus előtti életünkhöz, de a pandémai során felvett szokásokat nem mindenkinek lesz könnyű lerázni, az olyan pszichológiai hatások, mint a stressz, a depresszió és a szorongás, pedig még sokáig velünk maradhatnak – főleg most, hogy újra elkezdtek emelkedni az esetszámok.

Ezeknek a faktoroknak a kardiovaszkuláris betegségekre gyakorolt hatása jelenleg alulbecsült a szakember szerint. „A stressznek közvetlen élettani következményei vannak a szív- és érrendszerre. A társadalmi interakcióinkat korlátozó világjárvány miatt a stressz fokozódhat, ami a mozgásszegény viselkedéssel és az egészségtelen táplálkozással együtt növelheti a szív- és érrendszeri problémák kockázatát. Ezeknek a viselkedésváltozásoknak szívgyógyászati megnyilvánulásai csak 10-15 év múlva lesznek láthatók” – idézi az Infostart a szakembert. Hozzátette: köztudott, hogy az elhízott és cukorbeteg koronavírusosok esetében rosszabb lehet a koronavírus-fertőzés kimenetele, ezért most mindenkinek ideje elkezdeni mozogni.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Maryam d'Abo a nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb Bond-lánya volt, akinek természetes szépségét és ragyogó mosolyát közel négy évtizeddel később sem felejtették el a rajongók, nem véletlenül.
Egészség
Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.
Sztárok
Puskás Peti élő adásban szembesítette feleségét a „konyhai és nyelvtudási hiányosságaival”.
Fashion&Beauty
Te is ismered azt az érzés, amikor hetekig vadászol a tökéletes téli bőrcsizmára, végre megveszed, majd az első havas, latyakos nap után kétségbeesve látod a fehér foltokat és a repedező bőrt?
Sztárok
Katalin hercegné és 11 éves lánya, Sarolta a hétvégén egészen szokatlan közös programon vett részt, amivel alaposan meglepték a londoniakat.