Egészség

Ezt is a Covid számlájára írhatjuk: 3 egészségi probléma, ami gyakoribbá vált a pandémia alatt

A világméretű koronavírus-járvány hatására minden területen gyökeresen megváltozott az életünk. Azonban nem kizárólag a Covid-19 és szövődményei miatt kell csupán aggódnunk, mert sajnos a megváltozott életvitelünk is nagy hatással volt az egészségi állapotunkra. Ez a három probléma lett gyakoribb a pandémiás időszak alatt a szakértők szerint.

Nem csak a Covid-19 okozott gondot a pandémia idején

A pandémia olyan velejárói, mint a stressz, a bezártság és a napi rutin felborulása, kifejezetten rosszat tettek az egészségünknek – állítják egészségügyi szakemberek. Bizonyos egészségügyi problémák gyakorisága nagy mértékben nőtt meg a pandémia idején – írta meg az Infostart a MedicalXpress cikkére alapozva. Szakértők elárulták, hogy melyek ezek és mit tehetünk ellenük.

Elhízás

Dr. Naomi Parrella amerikai háziorvos már a pandémia előtt tapasztalta, hogy többen fordulnak hozzá súlyproblémákkal, mint korábban. Szerinte ebben szerepet játszik a közösségi média hatásai mellett az is, hogy az emberek számára egyre tisztább, milyen hatása lehet a súlyfeleslegnek a szív- és krónikus betegségek kialakulására, illetve hogy egyre többen aggódnak életminőségük miatt is, miközben tudják, hogy sokféle kezelési mód érhető el.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A koronavírus-járvány lett aztán az utolsó csepp a pohárban, hiszen mindennapjaink mellett az étkezési és sportolási szokásainkat is megváltoztatta – igaz, nem mindenkinél ugyanúgy és ugyanakkora mértékben. Gondoljunk csak arra, hogy voltak, akik begubóztak otthon és rendelt kaján éltek hetekig, mások pedig intenzív sportolásba és életmódváltásba kezdtek.

Eközben pandémia és a karanténidőszak alatt az orvoslátogatások száma ritkábbá vált, ami azért jelenthet problémát egyes esetekben, mert gyakran előfordul, hogy a vérnyomásunkkal, a testsúlyunkkal, a vércukorszintünkkel és más értékeinkkel kapcsolatos változásokat nem vesszük észre, amíg nem fordulunk orvoshoz.

Azoknak, akiknek a bezártság időszakában megtorpant a súlycsökkenésük, esetleg motiválatlannak érezhetik magukat, és nem tudják, hogyan kezdjék újra a folyamatot, de Parrella szerint ehhez sosincs túl késő: bárhogyan is állunk hozzá, csak javulhat a helyze, hiszen bármikor tehetünk lépéseket az egészségügyi kockázatok csökkentése és a szervezetünk egészségének előmozdítása érdekében.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Megfejtették a Mount Everest történetének leginkább hátborzongató és vitatott titkát. Egy friss DNS-vizsgálatnak köszönhetően végre biztosan tudható, kit takar az évtizedek óta csak „Zöld bakancsként...
Lifestyle
Hivatalosan is megjelent a 2026/2027-es tanév rendje, így a családok és a pedagógusok már most elkezdhetik tervezni a következő szezont. A megszokott keretek mellett több olyan újítás is helyet...
Sztárok
Thylane Blondeaut 2006-ban kezdték a világ legszebb kislányának nevezni: a becenevet még a Vogue magazintól kapta, azóta viszont a francia modell már felnőtt nővé érett, és 25 évesen, hétfőn férjhez...
Sztárok
A harmadik gyermekével várandós Anne Hathaway szinte kicsattan a boldogságtól: a gyönyörű sztárt nemrég New Yorkban kapták lencsevégre, méghozzá egy elképesztő megjelenésben.
Lifestyle
Rendkívüli közleményben figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): Magyarországon, a beregsurányi térségben hivatalosan is azonosították a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétét...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...