Sztárok

Isteni csoda: 32 évig élt kerekesszékben, de most lábra állt a legendás zenész - Videó

"Nem volt számomra menekvés"

"Több időt töltöttem kerekesszékben, mint amennyit a saját lábamon jártam" - mondta Becerra egy 2019-es interjúban, majd hozzátette: "Nekem már ez számít normálisnak." A zenész egyébként így elevenítette fel az 1989-es eseményeket: "Két különböző fickó lőtt rám egy fegyveres rablás során. Akkoriban 13 órát dolgoztam egy nap, és megálltam cigiért valahol. Száz dolláros is volt nálam, ez biztos szemet szúrt nekik, szóval odajöttek - két arcmaszkos, nindzsának öltözött csávó -, és azt mondták: 'Add ide a kurva pénzed!' Én persze ellenálltam ahelyett, hogy odaadtam volna mindent, ami csak nálam volt. Pedig nem ez volt az első alkalom, hogy valaki fegyvert fogott rám, és rögtön láttam, hogy komolyan gondolják a dolgot. Dulakodtunk, nem volt számomra menekvés és végül többször is meglőttek. Az egyik fickó egy 9 milliméterest szorított a mellkasomhoz. A golyó áttört a bordáimon, érintette a tüdőmet és a gerincembe fúródott."

Becerra egyébként 1983-ban csatlakozott a Possessed tagjaihoz, miután az együttes korábbi frontembere, Barry Fisk öngyilkos lett.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk
Leadfotó: facebook.com

Oldalak

Sztárok
Egészség
Novemberi félidős választás miatt elég stresszes lehet az Egyesült Államok miniszterelnöke, és sokak szerint csoda, hogy még nem robbant fel Donald Trump szíve.
Lifestyle
Évtizedek óta húzódó kérdés kerül ismét reflektorfénybe: kik működtek együtt a kommunista diktatúra titkosszolgálataival? November 4-től bárki betekinthet az egykori állambiztonsági nyilvántartások...
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.