Most először vállalt ilyet: nem akármibe fogott Puskás Peti öccse - Videón a végeredmény

Új fejezet kezdődik

A The Biebersnek nem titkolt célja, hogy új korszakot nyissanak a banda életében. – Egy frissebb, újabb megvalósításra törekedtünk – mondta Dani. – Ez a változás már a legutóbbi, Lehetett volna másképp című számunkban is megfigyelhető volt. Bár még megvannak benne azok az elemek, amelyek a ’80-as évekre emlékeztetnek, de már sokkal inkább egy elektronikus zenei vonalon mozog.

Bálint kiemelte, a jövőben hasonló stílusú dalokat szeretnének kiadni. – Ki merem jelenteni, hogy a Későn érkezem az egyik legjobban sikerült felvételünk. Úgy érzem, ezen az úton érdemes tovább haladnunk, reméljük a közönségünk is így érzi majd.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A The Biebers nemcsak zeneileg nyitott új fejezetet ezzel a számmal, hanem a budapesti éjszaka legszebb pontjain játszódó klippel is. – Régóta terveztünk egy olyan videót, ami nem csak egy image klip, hanem főként egy történetet mesél el – osztotta meg Peti. – Négy napon keresztül forgattuk a kisfilmet Büki Balázs rendezésében, az eredmény pedig túlszárnyalta minden elképzelésünket – jelentette ki Peti a videóról, amelyben egy egyoldalú szerelmet mutatnak be a viszonzásra vágyó fél oldaláról. Emellett természetesen a három énekes is megjelenik a videóban. A hét tagú zenekar jelenleg nagy koncertre készül, ugyanis október 9-én a budapesti Akvárium Klubban lépnek majd fel.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...
Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...
Egészség
A romlás nem a tej hibája, hanem a körülményeké, amelyek között tartjuk.