Most először vállalt ilyet: nem akármibe fogott Puskás Peti öccse - Videón a végeredmény

Teljesen új zenei irányzatra váltott a The Biebers: a legfrissebb, Későn érkezem című daluk ugyanis nemcsak műfajilag, hanem a hozzá készült videoklip tekintetében is új fejezetet nyit a banda történetében.

Spontán jött az ötlet

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Puskás Peti és Ekanem Bálint mellett most először Puskás Danit is hallhatja énekelni a közönség. A ‘Későn érkezem’ a zenekar készülő harmadik nagylemezének második előfutára, a dalszöveget pedig Bánki Beni jegyzi.

– Egyáltalán nem terveztem, hogy ilyen módon is kilépek a reflektorfénybe, abszolút spontán döntés volt – árulta el Puskás Dani. – Nagyon könnyen tudtam azonosulni a szöveggel és amikor felénekeltem a demót, olyan pozitív visszajelzéseket kaptam a tagoktól, hogy a dal végleges verziójából se vágtak ki - mesélte nevetve és rögtön hozzátette azt is, azért még mindig zavarban van, hogy ezúttal énekesként tűnhet fel a The Biebers klipjében Puskás Peti és Ekanem Bálint mellett.

– Dani a zenekar egyik alapítója, zeneszerzője, producere szerintem ebben a számban teljesedik ki igazán, és mindhárman éppen azt a részt énekeljük, ami a legjobban áll nekünk - hangsúlyozta Ekanem Bálint.

– Az elmúlt időszak egyébként is az új szerepekről szólt: én férj lettem, ráadásul Dani állt mellettem tanúként a nagy napon. Már ezzel is kilépett egy kicsit a komfortzónájából, most pedig énekesként is megmutatja magát. Mi jöhet még? - tette fel a kérdést nevetve a zenekar frontembere, Puskás Peti.

Olvass tovább, még nincs vége!

Oldalak

Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...