80 évesen mászta meg a Mount Everestet egy férfi – Elárulta a titkát

Igazi kalandor

Ismerős a mondás: sosem vagy túl öreg ahhoz, hogy nekikezdj valaminek? Nos, Yuichiro Miura, japán sielő, alpinista és nem mellesleg gimnáziumi igazgató az élő példa erre. Az 1932 -ben született Miura a legidősebb ember, aki valaha is felért a Mount Everestre - és ezt háromszor tette meg. Ő volt a legidősebb ember, aki mászni kezdett, először 2003-ban, 70 éves korában, majd folytatta 2008 -ban, 75 évesen. A Guiness rekordok könyvébe mégsem ezekkel került be, ugyanis 2013-ban, 80 éves korában triplázott. De nem ez volt az utolsó kísérlete, ugyanis még egyszer megpróbálta, de akkor már nem tudott eljutni a bázisig és helikopterrel kellett lejuttatni a kettes táborból Katmanduba. Ez önmagában is lenyűgöző teljesítmény, de ha nem lenne elég Miura négy szívműtéten is átesett, és 2009-ben további műtétre volt szüksége, miután síelési balesetben eltörte a medencéjét.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nők a csúcson

De, hogy ne csak a férfiakról essen szó, ott járt az Everest csúcsán legidősebb nőként a japán Tamae Watanabe is, aki 73 éves korában fejezte be az emelkedőt. Érdekes, hogy az Everestet megmászó legidősebbek top 10-es listáján több más japán állampolgár is szerepel, köztük a 71 éves Katsusuke Yanagisawa és a 70 éves Takao Arayama. Tomiyasu Ishikawa japán hegymászó, aki 65 éves volt, amikor felmászott az Everestre, egyben a legidősebb ember, aki valaha felmászott a hét kontinens legmagasabb csúcsaira is.

Kíváncsi vagy mi az rekordtartó 80 éves úr titka? Lapozz!

Fotó: Pinterest

Oldalak

Sztárok
Az édesapját hiába választották nem olyan rég ismét a Premier League legjobbjának, ő inkább Szoboszlai Dominik akar lenni.
Lifestyle
Veszélyes manőver borzolta a kedélyeket a Balatonon, amikor Siófok és Balatonfüred között a BAHART menetrendi katamaránja alig 15–20 méterre száguldott el egy szélcsendben tehetetlenül veszteglő...
Sztárok
Kiderült, ki bátorította Harry herceget, hogy térjen vissza családjával Angliába. A hírek szerint maga III. Károly király áll a háttérben, aki informálisan ösztönözte fia és Meghan Markle hazatérését...
Sztárok
Kós Hubert magyarázkodni kényszerült, Milák Kristófról tett megjegyzése miatt kapott hideget-meleget. Az úszó most egy amerikai podcastban tisztázta az Európa-bajnokság előtt kirobbant félreértéseket...
Home&Design
Te miket tárolsz a konyhaszekrényed feletti üres térben? Ha te is bajba vagy vele, hogy a szekrények és a mennyezet közötti teret okosan kihasználd, ráadásul úgy, hogy még egy kis egyéniséget és...
Lifestyle
Az iparág, amely néhány éve még a környezettudatos jövő ígéretének tűnt, most saját árnyékával küzd: drága energiával, olcsó ázsiai konkurenciával és olyan szabályozásokkal, amelyek inkább a...