Eljegyezték Britney Spearst: videóban jelentette be az örömhírt az énekesnő, a gyűrűt is megmutatta

Hosszú idő után végre rátalált az önfeledt boldogságra Britney Spears: nemrég derült ki, hogy a popénekesnő apja végleg lemondott a lánya feletti gyámságról, most pedig a díva eljegyzésének híre robbantotta fel az internetet.

Megkérték a kezét

Mint arról a femcafe.hu is beszámolt, Britney Spears régóta tartó kálváriája a végéhez ért, ugyanis apja, James Spears úgy döntött, hajlandó lemondani a lánya fölötti gyámságról és arról, hogy a vagyonáról is rendelkezzen – így 13 év után az énekesnő maga dönthet az életéről. A világhírű popdíva immáron a saját belátása szerint vehet igénybe orvosi ellátást és terápiát, felügyelet nélkül kezelheti a karrierje során szerzett vagyonát, emellett már az apja jóváhagyására sincs szüksége ahhoz, ha újra szeretne házasodni és gyereket szülni. Úgy tűnik, Britney és 27 éves párja, a személyi edzőként dolgozó Sam Ashgari csak erre vártak, ugyanis pár nappal a bírósági döntés után máris bejelentették, hogy eljegyezték egymást. Az énekesnő Instagram oldalára felkerült videóban látszik a határtalan boldogságuk, Britney pedig – ahogyan azt a bejegyzésében is írta – el sem akarja hinni, hogy végre elérkezett ez a pillanat.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A díva és kedvese már hosszú ideje tartanak ki egymás mellett jóban-rosszban: a szívtipró férfi – aki korábban csak a sportolásnak szentelte az életét – nővére biztatására kezdett el modellkedni. Rögtön kiderült, hogy imádja a kamera, így hamarosan szerepet kapott a Super Bowl hirdetésében és feltűnt majdani párja Slumber Party című videoklipjében is – a találkozás pedig sorsdöntőnek bizonyult.

Merészre vette a figurát az amerikai énekesnő: Britney Spears félmeztelenre vetkőzött, majd lőtt magáról néhány arcpirító képet, melyeket az Instagram oldalán is megosztott.

Leadfotó: Profimedia

Oldalak

Lifestyle
Ahogy a hőmérséklet tartósan 15 fok alá süllyed, a poloskák tömegesen indulnak meg a meleg lakások felé, hogy védett rejtekhelyet találjanak a közeledő téli hónapokra az ablakok és redőnyök környékén...
Lifestyle
Lángra lobbantak a közösségi fórumok a hazai nagyvárosok megváltozott utcaképe miatt, ahol a lakosok tapasztalatai szerint az 50 forintos visszaváltási rendszer bevezetése óta sokkal szembetűnőbbé...
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!