Újabb hazugságra derült fényt a Titaniccal kapcsolatban

Bejött a képbe a negyedik kémény

Ahogy a 19. században a gőzhajók egyre nagyobbak lettek, egyre több kazánt használtak a szén elégetéséhez, így lett szükség második, aztán harmadik kéményre. Aztán, a 20. század hajnalán, a gőzhajók aranykorának kezdetén elkészült az első négykéményes óceánjáró, a német SS Kaiser Wilhelm der Grosse. Eleinte csak a németek építettek ilyen hajókat, de az 1900-as évek elején rákapott a kor egyik legnagyobb brit hajótársasága, a Cunard is. Két ilyen gigahajó épült náluk 1906-ban, a Mauretania és a Lusitania. Utóbbit torpedózták meg és süllyesztették el a németek 1915-ben, és áttételesen ez vezetett ahhoz, hogy az amerikaiak beléptek az első világháborúba. Na de vissza a Titanichoz. A Cunard nagyon ügyesen marketingelte a négykéményes hajóit, és erősen sulykolták a korabeli köztudatba, hogy a négy kémény a legmodernebb technológia, az igazi luxus és az arisztokrata kényelem csalhatatlan jelképe és mutatója, az igazi, igényes óceánjáró utazó nem adja négy kémény alá, háromkéményessel csak a prolik járnak. Mai párhuzammal élve: négy kémény egyenlő Emirates business class, három kémény egyenlő fapados last minute Wizz Air. Ezzel elég kínos helyzetbe hozták a legnagyobb riválisukat, a White Start: nem elég, hogy elhappolták előlük a legnagyobb óceánjáró hajó címét, sikerült magukhoz kötni egy szuperlátványos vizuális elemet, ami a magasabb minőséget sugallta a fogyasztók felé. Ironikus módon a White Starnak azért nem voltak négykéményes hajói, mert nem volt rá szükségük, technológiailag meg tudták oldani a kazánok füstjének elvezetését hárommal.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...