Újabb hazugságra derült fényt a Titaniccal kapcsolatban

Úgy tűnik, a világ legismertebb óceánjárója sem szűkölködött grandiózus, ám de teljesen felesleges díszelemekben. Ha három működő kéménnyel is tökéletesen ment a hajó minek volt szükség egy negyedikre, ami csak dísz? Utánajártunk.

Tragikus sors

A sokszoros Oscar-díjas és a maga idején minden bevételi rekordot megdöntő film óta senkinek sem kell bemutatni a Titanic történetét. Mégis alig telik egy olyan hét, hogy ne jelennének meg újabb és újabb megdöbbentő tények vagy információk a különleges hajóról és végzetes sorsáról. Nemrég mi is megírtuk, hogy a halottnak hitt kapitány, Edward John Smith mégis túlélhette a katasztrófát, sőt, azzal is foglalkoztunk, hogy egy túlélő szerint nem is jéghegy okozta a szörnyűséget. Most pedig egy újabb hír ütötte fel a fejét, miszerint a négy kéményből egy totál kamu volt – írta meg a telex.hu. Azt már tudjuk, hogy gőzhajók szén eltüzelésével tudtak működni, de az nekünk is új volt, hogy mennyi szénre is volt szükség ahhoz, hogy egyáltalán elinduljon a szerkezet. A Titanic fogyasztása nem kevesebb, mint napi 825 tonna szén volt és 6600 tonnával megpakolva indult útjára. Összehasonlításképp, egy modern szénerőmű, mint például a Mátrai Erőmű kisebb blokkja óránként átlagosan 53 tonnát eszik, ennek kb. kétharmada volt a Titanic fogyasztása. Na de mi a helyzet a kéményekkel? Lapozz!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Van egy olyan királyi családtag, aki nem hagyja, hogy a trónörökös nagyképű legyen és elszálljon magától.
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.