Egészség

Borús jövőképet festett a WHO: egyre több embert fog érinteni ez az időskori rendellenesség

Egy világméretű probléma

A világ egészségügyi miniszterei 2015-ben elfogadtak egy globális akciótervet, amelyben a korai diagnózis és gondozás is szerepelt. A WHO szerint a 2025-re kitűzött célok megvalósításában ugyanakkor nagy a lemaradás. Katrin Seeher, a szervezet mentális egészégügyi hivatalának szakértője kiemelte, a demencia globális közegészségügyi probléma, és nem csak a szegény vagy közepes bevételű országok számára. A gyógyszerek, a házi gondozás és a higiéniai termékek azonban a gazdag országokban jobban elérhetők.

A demencia befolyásolja a memóriát, a tájékozódást, a tanulási képességet, a beszédet, az ítélőképességet és a mindennapi feladatok elvégzését. Seeher megjegyezte, hogy a demencia a 65 éven aluliakat is érintheti, a fiatalkorban kialakuló állapot pedig az összes demenciás esetek 10 százalékát teszi ki.

A rendellenesség kialakulása azonban nem elkerülhetetlen. Bizonyos kockázati tényezők csökkenthetők, például a magas vérnyomás és a cukorbetegség szűrésével, valamint az étrend, a depresszió, illetve az alkohol- és dohányfogyasztás kontrolljával.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A mentális egészség vizsgálatára a pszichológusok számtalan képes tesztet készítettek, amiből egyszerűen kideríthető a betegségre való hajlam. Próbáld ki te is!

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Bár legtöbbször csak ételcsomagolásra használjuk, az alufólia valójában egy rendkívül sokoldalú eszköz, amely a konyhán túl is igazi jolly jokernek számít.
Sztárok
Justin Bieber és Hailey Bieber nagyon ritkán posztolnak fotót a kétéves kisfiúkról, Jack Bluesról, most azonban kivételt tettek és megmutatták a gyermeket, aki már most legalább annyira vagány, mint...
Utazás
A Time Out magazin 2026-os toplistája szerint egy hazai település is a földkerekség leglenyűgözőbb látnivalói közé tartozik, maga mögé utasítva több globális turisztikai márkát.
Lifestyle
A Szűznek végre kitisztulhatnak a gondolatai - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy a megszokásból végzett mindennapi házimunkákkal nemcsak a drága idődet pazarolod, de havonta több ezer forintot is kihúzol a saját zsebedből? A legtöbb háztartásban nap mint nap...
Egészség
A kristályok szerelmesei szerint születési hónapunkhoz egy különleges kő is kapcsolódik, amelynek sajátos energiát és spirituális tulajdonságokat tulajdonítanak.