Már 55 évesen kerekesszékbe kényszerült, mégis haláláig dolgozott a legendás magyar szinkronhang

Még a jogi karra járt, de már elbűvölte a színház világa

Kristófot természetesen már egyetemi évei alatt magába szippantotta a színjátszás világa. Miközben szorgosan bújta a jogi tankönyveket és készült a vizsgáira, olyan fontos korabeli műhelyek munkájába kapcsolódott be, mint az Universitas Együttes, a 25. Színház, a Honvéd Művészegyüttes vagy a Mikroszkóp Színpad. A fiatal színészaspiráns tehát úgy pótolta a kiesett főiskolai éveket, hogy már fiatalon, afféle műkedvelőként jelentős tapasztalatot halmozott fel. A hatvanas évek második felében végzett az ELTE jogi karán, de jurátussága tiszavirág-életűnek bizonyult.

A művész a színházban és a szinkron világában egyaránt elkezdte szorgosan, türelmesen taposni a szamárlétra fokait. 1980 és 1985 között a szolnoki Szigligeti Színház társulatát erősítette, 1985 és 1988 között az Arany János Színház tagjaként működött. 1988 és 1994 között szabadúszóként folytatta, majd 1994-től 1995-ig az Új Színház kötelékében tevékenykedett. A közönség a Szegedi Nemzeti Színházban és az egri Gárdonyi Géza Színházban is láthatta, de a művész 1995-től ismét a szabadúszást választotta.

Időről-időre a filmesek is felfedezték: olyan mozikban tűnt fel kisebb-nagyobb szerepekben, mint a Nápolyt látni és... (1972), a Kenyér és cigaretta (1975), a Talpuk alatt fütyül a szél (1976), a Cha-Cha-Cha (1982), a Dögkeselyű (1982), a Sose halunk meg (1992) vagy a Hamvadó cigarettavég (2001). Tévésorozatokban is foglalkoztatták: játszott a Nyolc évszakban, a Família Kft-ben és a Kisvárosban is. Igazi, legendás alakításait azonban a szinkronban nyújtotta.

Lapozz, a harmadik oldalon folytatjuk!