Egészség

Híztunk vagy fogytunk? Ilyen hatással volt a karantén a magyarok testsúlyára

Az elmúlt időszakban sokan kezdtek el rendszeresen mozogni, mások azonban inkább csak a hűtőajtó nyitogatásában jeleskedtek. Melyik csapatban vannak többen? Cikkünkből kiderül.

Nőtt a túlsúlyosak aránya Magyarországon

Számottevően, hét százalékkal emelkedett a túlsúlyosak aránya a felnőtt lakosság körében Magyarországon a koronavírus-járvány kitörése óta – állapította meg egy júliusban végzett felmérés.

A felnőtt lakosság 62 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a nők átlagosan négy, a férfiak három kilogramm karanténtúlsúlyt szedtek magukra 2019 óta – közölte ezerfős mintán végzett reprezentatív mérése következtetését a PeakShop.hu csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, ekkora változás ilyen rövid idő alatt önmagában aggasztó, ám különösen nyugtalanító annak tükrében, hogy a túlsúly jelentős kockázati tényező a koronavírusos betegeknél.

A kutatás a testtömegindexet (BMI) használta az összehasonlítás alapjául, ezt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott testsúlyosztályozás szerint hasonlították össze a 2019-es európai lakossági egészségfelmérés adataival.

A túlsúlyosak hányada a nők körében 33 százalék, amely 3 százalékponttal több, mint 2019-ben volt. Az elhízottak aránya 2 százalékponttal 25 százalékra emelkedett. A férfiak között 2 százalékponttal csökkent a túlsúlyosak aránya (39 százalék), miközben az elhízottaké ugyanennyivel nőtt (28 százalék). Bár a nők körében jobban emelkedett az elhízottak és a túlsúlyosak aránya, a férfiak között így is lényegesen, közel 10 százalékponttal magasabb ez a mutató.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Mező Mónika étrendkiegészítő szakértő, a kutatást végző cég vezetője szerint a nyilvánvaló tényezők, így a kevesebb fizikai aktivitás és a beszűkült sportolási lehetőségek mellett két alapvető ok húzódik a karanténtúlsúly mögött.

Ha nem lehet közösségbe menni, az emberek nehezebben veszik rá magunkat a mozgásra és kevésbé tartanak mértéket. Másrészt a sokak számára az evés volt az első számú stresszcsökkentés és örömforrás karantén alatt – közölte.

A korral nő a túlsúlyosak és az elhízottak aránya az egyes korcsoportokban. Míg a 18-39 éves korosztály 27 százaléka túlsúlyos és 15 százaléka elhízott, a 40-59 éveseknek már 37 százaléka túlsúlyos és 31 százaléka elhízott. A 60 év felettiek körében 44 százalék a túlsúlyosak aránya, az elhízottaké pedig 34 százalék.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Nem akar az ember mindig kenyérért vagy pékáruért szaladgálni, így a tárolás roppant fontos.
Lifestyle
A PCOS világszerte a nők 10-15 százalékát érinti, egy új kutatás szerint pedig a reproduktív egészség és az anyagcsere mellett az agyműködésre is negatív hatással lehet.
Home&Design
A klasszikus WC-papír felrakási irányáról valószínűleg még hosszú ideig folytatódnak a családi viták.
Utazás
Teljes novemberi üzemszünet lép életbe Olaszország egyik kiemelt forgalmú repülőterén, a nápolyi repülőtéren, ahol egy átfogó, 30 millió eurós korszerűsítési program veszi kezdetét. A lezárás...
Sztárok
A Real Madrid jóképű futballsztárja ezúttal nem a pályán, hanem a kamerák előtt hódított: legújabb fotósorozatán szinte semmit sem bízott a képzeletre.
Egészség
Novemberi félidős választás miatt elég stresszes lehet az Egyesült Államok miniszterelnöke, és sokak szerint csoda, hogy még nem robbant fel Donald Trump szíve.