Utazás

Klímaváltozás: hamarosan már tavasszal pokoli forróság tombol Budapesten

Az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékén már két évtizede követik műholdas megfigyelésekből szerzett adatokkal a városi hősziget hatást Budapesten. A kutatók úgy vélik, a közeljövőben már a májusi időszakban is 40 fokig melegedhet a belvárosban az árnyékmentes, aszfaltozott felszínek hőmérséklete.

A Napból érkező energia visszaverődik

Pongrácz Rita és Dezső Zsuzsanna, az ELTE TTK Meteorológiai Tanszékének két adjunktusa a Másfélfokon a városi hősziget jelenségét vizsgálja a klímaváltozás tükrében. Eredményeik azt mutatják, hogy ha a felszín hőmérsékletét tekintjük, akkor az ebből származtatható városi hősziget hatás a beérkező direkt napsugárzás hatására a nappali – delelés körüli időszakban a legnagyobb. Az útburkolatok és betonépületek a napfelkeltétől kezdődően folyamatosan nagyobb mértékben elnyelik a beérkező sugárzást, és így délre már nagyon felforrósodnak.

Ezek a mesterséges felszínek egyébként a legsűrűbben beépített területeken függőleges irányban is jelen vannak, így a Napból érkező energia többször is visszaverődik, elnyelődik, illetve kisugárzódik a városi térben. Az ELTE-n egyetemi hallgatók bevonásával végzett mérési program alapján a beton- és aszfaltfelületek árnyékmentes esetben rendszerint már májusban is 40 °C fölé melegednek a déli órákban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A természetes zöldterületek vagy akár a mezőgazdasági növénytakaró a mérsékeltebb sugárzás-elnyelés miatt és a párologtatás révén jóval alacsonyabb hőmérsékletű a nappali időszakban (általában 30 °C alatti). Tehát a városi beépített térségben a nyári nappali időszakban jelenik meg a felszínhőmérsékletet tekintve a legnagyobb különbség a városkörnyéki térséghez képest.

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...