Mi lesz a nőkkel Afganisztánban? Egy nap alatt elesett Kabul, egy Sahraa Karimi filmrendező is veszélybe került

Veszélyben a filmrendező

Sahraa Karimi neve egyáltalán nem ismeretlen a művészvilágban, de a tálibok körében sem, hiszen ő a legjobb példa arra, amit a radikális iszlamista mozgalom elítél: eleve nőről van szó, aki nem úgy táncol, ahogy neki fütyülnek. Szabadon gondolkozik, sőt mi több, alkot, egy intézményt vezet, tehát olyan pozícióban van, amit a tálibok szerint csak egy férfi tölthet be. A művészettel foglalkozó Dr. Sahraa Karimi filmrendező, valamint az afgán nemzeti filmügynökség elnöke – egy iskolázott nő tudományos fokozattal, aki filmjeiben főleg a szabadság témakörét feszegeti. Azt, ami jelenleg neki sem áll rendelkezésére, ugyanis hiába a hírnév és a rang, Karimi szintén Kabul utcáin bolyong a többi emberrel együtt, habár nagy az esély arra, hogy kimenekítik őt a nyugatiak az országból sorstársai közül. A 35 éves Sahraa egyébként az egyetlen nő Afganisztánban, aki doktori fokozatot szerzett a filmgyártás területén – Karimi Teheránban született és nőtt fel, de iskoláit Csehországban és Szlovákiában végezte, 2012-ben azonban visszatért hazájába, Afganisztánba, ahol élt és dolgozott, legalábbis egészen eddig, amíg őt is el nem lehetetlenítették. Hazájába visszatérve Sahraa folyamatosan népszerűsítette a független afgán filmeseket, és ő volt az, aki nem csak pályázott, de sikeresen meg is kapta az állami filmügynökség elnöki posztját úgy, hogy rajta kívül négy másik férfi (!) volt vele versenyben. Tehetségéhez és kitartásához, valamint a közösségért tett áldozatos munkájához tehát nem fér kétség, és úgy gondolja, a tálibok bizony betiltják a művészetet, amint átveszik a hatalmat, így a filmesek lehetnek a következő célpontok számukra, akiket lemészárolnak, bebörtönöznek, jobb esetben pedig „csak” elrabolnak. Sahraa Karimi tehát maga az ördög a radikális csoport szemében, az élete pedig jelenleg is veszélyben van – azt egyelőre nem tudni, mi lesz ennek a vége, ahogyan azt sem, hogy a filmrendező még életben van-e egyáltalán.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Richard Gere-nak nem lehet oka panaszra: a gyönyörű Carey Lowell és Cindy Crawford után most a szépséges Alejandra Silva a felesége, aki bár 33 évvel fiatalabb a színésznél, úgy tűnik, házasságuk remekül működik, hiszen már 3 éve annak, hogy összekötötték életüket.

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak

Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemzenek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.