Varga Izabella új életet kezd a Barátok közt után – Ez lesz élete középpontjában mostantól

Cukor nélkül, tele energiával

Az egészség mindig is fontos volt Iza számára, mostani életmódváltása már jó alapokra épül, például azóta nem eszik finomított szénhidrátot, amióta első kislánya születése előtt terhességi cukorbetegséget diagnosztizáltak nála. Ez komoly kihívás elé állította, nehéz volt megfelelően tájékozódni a témában. Végül egy cukorbetegségről szóló könyv jelentette a megoldást, és változtatta meg az életét „Egy táblázat alapján kellett kiszámítani a napi adagjaimat, hogy mit és mennyit ehetek. Napi 6 étkezést kellett előkészítenem, grammra pontosan. Ez az első pillanatban teljesen megugorhatatlannak tűnt, de mivel a tét a bennem kucorgó kisbabám egészsége volt, nem volt kérdés: minden szabályt maximálisan be fogok tartani... Vettem egy konyhamérleget, elkezdtem méricskélni, és az útmutatók szerint alakítani az étkezéseimet.” - idézte fel az első lépéseket. Ennek az étrendnek a lényege a rendszeresség, kulcsa pedig a szénhidrátbevitel szabályozása, amivel elkerülhető a vércukorszint ingadozása. Kislánya, Sári makkegészségesen született, ő maga pedig szülés után sokkal jobb formában volt, mint előtte. „Soha olyan erősnek, energikusnak, élettel telinek nem éreztem magam, mint akkor. A szülés után a szigorú étrenden lazítottam, de egy szabály azóta is megmaradt: a cukor nálam tiltólistás.”

Vízzel az egészségért

Bár a divatdiéták jönnek-mennek, egy dologban mindig marad az egyetértés: a megfelelő mértékű vízfogyasztás elengedhetetlen az egészséges élethez. Sokan nem szeretik a vizet, mert lássuk be, nem a legizgalmasabb innivaló, pedig az izmok, az agy egészségének megőrzése és teljesítményünk maximalizálása érdekében is érdemes fokozottan figyelni arra, hogy napi 2,5-3 liter vizet igyunk. „Nagy mázlim van, mert a kedvenc italom a víz. Úgy gondolom, hogy a sima víz a legjobb hidratáló, főként azért, mert a testünk profitál belőle anélkül, hogy fel kellene dolgozni például az üdítőkben található cukrokat, adalékanyagokat.” Iza mindig magával hordja a 2,5 literes kulacsát, így szem előtt tartja a minimális vízmennyiséget, amit naponta fogyasztani kell, a palack pedig egyben környezetbarát megoldást is nyújt a hulladákmentes folyadékbevitelre.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Aludj eleget!

A színésznő korán kel, korán fekszik, ez a szokása még gyermekei napirendje miatt alakult ki benne. „Nagyon szeretek rákészülni az alvásra, olvasni egy kicsit előtte, kikapcsolni az agyam, eltávolodni a napi eseményektől.” – vallja Iza. A jó alvás egyik kulcseleme, hogy nem szabad túlzásba vinni a vacsorát, körülbelül lefekvés előtt két órával érdemes utoljára étkezni. Fontos úgy kialakítani a napi étkezéseket is, hogy a vacsora ne kapjon főszerepet, helyette az evés örömét és élményét a nap során többfelé oszlassuk el!

Köllő Babett őszintén vallott arról, mennyire megviselte sikertelen terhessége.

Leadfotó: Kliszek Antal

Oldalak

Lifestyle
Brutális hőség után zivatarokkal és 90 km/h-s széllel csap le az időjárási fordulat hétfőn. Mutatjuk, hol csap le a vihar és hol érvényes a riasztás!
Egészség
A vércsoport olyan biológiai tulajdonság, amelyet a születésünk pillanatában kapunk, és amely egész életünkben velünk marad, és akár a szívünkre is hatással lehet.
Lifestyle
Egy inspiráló beszélgetés vagy új kapcsolat további lendületet adhat a Halaknak. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
Egy születésnapi zsúron döbbent rá az egyik édesanya, hogy barátnője lánya kísértetiesen hasonlít rá. A DNS-teszt megrázó igazságot tárt fel: a kórházban véletlenül elcserélték a két csecsemőt.
Lifestyle
A Ráknál olyan helyzet alakulhat ki, ahol választania kell aközött, amit szeretne, és amit helyesnek érez. Olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gal Gadot ismét bebizonyította, hogy a vörös szőnyegen is igazi díva: legutóbbi megjelenésén egy lélegzetelállító estélyivel vonzotta magára az összes tekintetet.