Lifestyle

Kezdődik a tanszerek szezonja: válogassatok szebbnél szebb füzeteket pénztárcabarát módon

A vírusjárvány miatt átmenetileg bevezetett otthoni tanulás tavaly ugyan mérsékelte a tanszerek keresletét, azonban az áruházlánc így is több mint félmilliárd forintos forgalmat valósított meg ezen az áruterületen. A vállalat idén fokozottabb vásárlói érdeklődésre számít, ezért 33 hipermarket áruházában megújult kínálattal várja a szülőket, illetve szupermarketjeiben is megtalálható lesz minden fontos iskolai kellék. (x)

Széles tanszer választék

„A SPAR évről évre hagyományosan széles iskolai tanszer- és eszközkínálattal fogadja a szülőket. A forgalom a pandémia miatt tavaly visszafogottabb volt, de a 2020-as záróeredményünk azt mutatja, hogy a helyzet normalizálódásával 2021-ben jelentősen nagyobb érdeklődésre számíthatunk. Ezért a 2021. július 21-től érvényes, idei iskolakezdéssel kapcsolatos katalógus a szokásosnál is szélesebb választékot ajánl a vásárlóknak a 33 INTERSPAR áruházunkban és a SPAR szupermarketekben. Várakozásaink szerint idén főleg az árskála két végpontja lesz hangsúlyosabb: a kedvezőbb árú, illetve a prémium kategóriás termékek kereslete fog lényegesen növekedni” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

szép füzetek faber castel filc ecset iskola

Több lesz a kedvezőbb áru termékekből

A vállalat ebben az évben is úgy készül, hogy a szülők az iskolakezdés előtt a tanulás minden eszközét megtalálják a hipermarketekben, de a szupermarketek polcain is ott legyenek a legalapvetőbb tanszerek. A SPAR idén ismét megújította a választékát, például nagyobb arányban jelennek meg a kedvezőbb árú taneszközök a főbb termékkategóriákban, amelyek közé a füzetek, tolltartók, íróeszközök és a kötelező iskolaszerek tartoznak. Július közepétől szeptember derekáig az őszi becsengetés árucikkei kitüntetett helyet kapnak a teljes hipermarket-hálózat kínálatában, az iskolafüzetektől kezdve a mappákon, rajzkellékeken, tollakon és ceruzákon át a számítástechnikai eszközökig. A szupermarketekben az alapválaszték és egyes dizájn-termékek lesznek beszerezhetők. A SPAR online shop felületén is elérhető néhány, az iskolakezdéssel kapcsolatos áru, ezek jellemzően saját márkás termékek, illetve fénymásoló papírok.

színes vonalas füzet kolibris madaras mintás

Tisztasági csomagokkal is készülnek

A járványügyi készültség fenntartására tekintettel a SPAR ebben az évben is speciális termékekkel segíti a tanulókat és a tanárokat. A továbbra is a készleten található tisztasági csomagok, fertőtlenítők, egyéb egészségügyi árucikkek mellett a cég bővítette antibakteriális toll és filctoll kínálatát. Az üzletlánc a speciális író- és rajzeszközökre külön kommunikációval is felhívja a vásárlók figyelmét. Különösképpen, hogy a termékek műanyag alkatrészei védelmet biztosító, a környezetre ártalmatlan ezüstionokat rejtenek, melyek igazoltan baktériumölők: a külső felületekre telepedett kórokozókat 24 óra leforgása alatt 99,9%-os hatásfokkal elpusztítják. A vállalat az esetleges otthoni tanulást – és tanítást – ezen túlmenően laptopokkal, bluetooth hangszórókkal, fülhallgatókkal, monitorokkal és más számítástechnikai termékekkel, illetve ergonomikus székekkel is segíti.

Az iskolakezdéssel kapcsolatos katalógus idén is böngészhető online a www.spar.hu weboldalon, hogy a szeptemberi tanévkezdés előtt a családok kiválaszthassák az iskolai kellékeket és taneszközöket.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...
Lifestyle
Hatalmas pikkelyes betolakodó miatt hívtak segítséget egy ausztráliai otthon lakói, ám a helyszínre érkező profi vadászt még a hüllőnél is nagyobb meglepetés várta. A zárt ajtók mögött ugyanis...
Home&Design
Ha kicsi a hálószobád, valószínűleg már te is eljátszottál a gondolattal, hogy csak egy falbontás segíthetne rajta. Pedig egy lakberendező szerint létezik egy sokkal egyszerűbb megoldás, amihez még...
Lifestyle
A legtöbben talán nem is sejtik, hogy egyetlen apró kertészeti hiba is elég ahhoz, hogy a paradicsompalánták ugyan szépen fejlődjenek, mégse hozzanak bőséges termést.
Lifestyle
Nap mint nap behajtunk alá, mégis kevesen gondolkodnak el azon, miért ilyen hatalmas a benzinkutak fölé épített tető. Sokan azt hiszik, kizárólag azért készült, hogy ne ázzunk meg tankolás közben, de...
Lifestyle
A valódi személyes fejlődés és a pozitív életmódváltás ritkán kezdődik felhőtlen boldogsággal. A pszichológia szerint a belső szintlépést szinte mindig komoly belső feszültség előzi meg. Íme a jelek...