A legnagyobb sztárok szeretője volt, ám egész életében súlyos terhet cipelt a vállán Nico

Válságok

Mindössze 15 éves volt, amikor egy amerikai pilóta megerőszakolta őt, ez pedig mély nyomot hagyott a gyönyörű lányban, főleg, hogy a katonát sosem vonták felelősségre a sok ellentmondás miatt. Az ügy hatására már 16 éves korára a drogok rabjává vált, de visszatért a modellkedéshez is, amikor Herbert Tobias felfedezte őt. Szerepelt például az Elle, a Vogue és a Vie Nuove címlapján is, 17 évesen pedig szerződést kötött Coco Chanellel, akinek termékeit népszerűsítette világszerte. Mivel nem akarta többé modellként keresni a kenyerét, Párizsból New Yorkba szökött, ahol eleinte reklámokban szerepelt, külsejére azonban hamar felfigyeltek, és olyan filmekbe kérték fel őt, mint a La Tempesta vagy éppen Az édes élet. 1962-ben megszületett első és egyetlen gyermeke is egy francia színésztől, ám Alain Delon sosem ismerte el, hogy ő lenne a fiú apja. Nico azonban hiába álmodozott mindig is sikeres zenei karrierről, szépsége valahogy mindig elterelte a figyelmet tehetségéről – a lányra pedig hamar felfigyeltek a kor legnagyobb sztárjai is, akik egymás közt adogatták a lányt. Olyan hírességekkel bújt ágyba, mint Jim Morrison, Bob Dylan, Brian Jones, Leonard Cohen vagy éppen Iggy Pop, de a nők közeledését sem vetette meg – írja a Blikk.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Lifestyle
Titkos szavazással, 140 igen szavazattal Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét választotta meg Magyarország új államfőjének a parlament. A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk nem volt jelen az...
Lifestyle
A 2026. augusztus 12-i látványos napfogyatkozás óriási kozmikus energiákat mozgósít, amelyek gyökeres fordulatot hoznak három csillagjegy életébe.
Lifestyle
A Harvard Egyetem friss kutatása rámutat, hogy a megérzéseink a mindennapi emberi kapcsolatokban meglepően gyakran vezetnek tévútra bennünket.
Lifestyle
Elsőre teljesen ártatlan hirdetésnek tűnik egy plüss vagy egy régi gyerekjáték a Vinteden, most azonban olyan elmélet terjed a platformon, amely egészen sötét jelentést tulajdonít bizonyos...
Lifestyle
Egy apró konyhai eszközzel gyorsan és költséghatékonyan újjávarázsolhatod a mosogatógépedet, ha elmarad a várt tisztaság.