A legnagyobb sztárok szeretője volt, ám egész életében súlyos terhet cipelt a vállán Nico

Christa Paffgen, közismert nevén csak Nico maga is énekesnő, dalszövegíró és zeneszerző volt, emellett pedig színészkedett is, ám hírnevét mégsem tehetsége miatt szerezte – sokkal inkább azért, mert több sztárral is ágyba bújt, és ő volt a legnagyobb hírességek szeretője, akit a világ egyik legismertebb groupie-jaként tartanák számon.

Óriási tehetség volt, de magánélete miatt került leginkább a reflektorfénybe

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Nico 1938. október 16-án született Kölnben, és már a kezdetektől beárnyékolták életét a tragédiák: két éves volt, amikor anyjával és nagyapjával a Spreewald erődbe költöztek, apja pedig a második világháború alatt katonának állt, ahol komoly fejsérülést, ennek következtében pedig agykárosodást szenvedett, így nem tért haza családjához. Nico, ahogy az egész család úgy tudta, hogy apja meghalt, ez viszont nem volt igaz, a férfi csupán úgy döntött, nem tér vissza családjához – az énekesnő ezt felnőttként tudta meg, és meglehetősen haragudott apjára azért, amiért az nem vette fel a kapcsolatot a családdal. Nico 13 évesen úgy döntött, hogy otthagyja az iskolát, és modellkedni kezdett, amiben sikeres is volt magasságának és hibátlan bőrének köszönhetően. Többször szerepelt divatmagazinok címlapjain, beutazta az egész világot két év alatt, azonban 15 évesen abbahagyta a modellkedést, ugyanis olyan traumát kellett átélnie, ami aztán egész későbbi életére és felnőttkorára is rányomta a bélyegét – erről egy dalban, a Secret Side-ban is őszintén vallott.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
A Mérlegnek különleges napja lesz: egy családtag vagy közeli barát megnyílhat előtted, és ez közelebb hozhat benneteket egymáshoz. Olvass tovább!
Lifestyle
Felesleges drága csapdákra költened: egy pofonegyszerű, filléres konyhai trükkel kíméletesen, mégis hatékonyan tarthatod távol a kártevőket.
Lifestyle
Az orchidea gondozása sokaknak okoz fejtörést, ezért az interneten újra és újra felbukkannak bizonyos praktikák: az egyik legismertebb módszer a jégkockás trükk, amelyről évek óta megoszlanak a...
Egészség
Természetesen az a jó, ha kiegyensúlyozottan étkezünk, és ha a hús is benne van az étrendünkben.
Lifestyle
A gazdagsághoz tényleg rengeteg tehetség kell, vagy egy jó adag szerencse is?
Lifestyle
A legtöbb gyerek imádja a slime-ot, azaz a nyúlós-nyálas "műtaknyot", amit kedvükre húzhatnak, gyúrhatnak és püfölhetnek. Igen ám, csak mi a helyzet akkor, ha a nagy munkában véletlenül a gyerek...