Lifestyle

„Művész vagyok, nem sátánista” – A nő, aki saját testét áldozza fel a művészet oltárán

Társ a művészetben és a magánéletben

1976-ban Abramovic megismerkedett Uwe Laysiepen előadóművésszel (a későbbiekben Ulay), akivel több mint tíz évig alkottak egy párt – a színpadon és a magánéletben egyaránt. Számos meghökkentő produkciót hoztak létre együtt, melyek során továbbra is a test fizikai határait, illetve férfi és nő kapcsolatát vizsgálták. Ezek közül az egyik leghíresebb performansz az, amikor a páros egymás szájából lélegzett, majd a tüdejüket ellepő szén-dioxidtól mindketten ájultan esten össze.

Abramovic és Ulay viszonya az évek során egyre zaklatottabbá vált – kapcsolatuk egy spirituális utazás során ért drámai véget. A Kínai Nagy Fal két különböző végéről indulva, hosszú, magányban töltött időszakot követően végül találkoztak, ez jelentette azonban kapcsolatuk lezárását.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A két művész Abramovic 2010-es New York-i életműkiállításán találkozott legközelebb – a nő hónapokon keresztül mindennap reggeltől estig ült egy széken, a látogatók pedig leülhettek vele szemben néhány percre – senki nem szólalt meg, csak néztek egymás szemébe. Az egyik ilyen látogató maga Ulay volt – a drámai találkozást már több millióan tekintették meg a Youtube-on.

Egy csúnya pereskedést követően Ulay végül tavaly hunyt el rákban.

Lead fotó: wikipedia (készítette Francesco Pierantoni - feltöltötte Tukulti65)

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...