„Művész vagyok, nem sátánista” – A nő, aki saját testét áldozza fel a művészet oltárán

Korbács, vér és testiség a kortárs művészetben

Abramovic többször beszélt már a nyilvánosság előtt hányatott gyerekkoráról, szülei legendásan rossz házasságáról, illetve anyja zsarnoki szigoráról, amelyek minden bizonnyal hozzájárultak művészetének drasztikusságához.

Hírnevét az úgynevezett Ritmus performanszokkal alapozta meg az 1970-es években – ezek során többek között ritmikus késszúrások, felforrósított kommunista csillag és skizofréneknek szánt gyógyszer is szerepelt a felhasznált kellékek között.

Egyik leghíresebb Ritmus performansza során 72 különböző tárgyat helyeztek el egy asztalon (rózsa, méz, szike, ostor), amelyeket a közönség tagjai szabadon használhattak – ő maga mindvégig passzív volt, lehetővé téve, hogy a közönség azt tegyen vele, illetve testével, amit csak akar. A kísérlet ijesztő méreteket öltött – amint az eleinte visszafogott jelenlévők rájöttek, hogy cselekedeteiknek nem lesz következménye, egyre durvább és agresszív módon közeledtek a művészhez. Ruháit levágták róla, megsebezték, pisztolyt tartottak a fejéhez.