Sztárok

Premier: 40 év után újraforgatták Korda György népszerű dalának videóklipjét

A reptéri himnusza

Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta: „Missziónknak éreztük az idén 40 éves klip újraforgatását, hiszen ez a dal – ha mondhatjuk – a repülőtér himnusza is egyben. Nagyon megtisztelő, érzelmekkel teli és felemelő érzés volt Korda György művész úrral és Balázs Klári művésznővel dolgozni, és együtt új színeket, új dinamizmust és modernebb képi világot vinni ebbe a sokak által kedvelt dalba, ráadásul megújult repülőtéri környezetben. Az új klippel reméljük, végre búcsút inthetünk a másfél évig velünk élő utazási korlátozásoknak is, és nem csupán a már 71 éve minket szolgáló repülőteret köszönthetjük, hanem egyben a szabad utazás lehetőségét is.

A klipet Galler András, művésznevén Indián rendezte, aki számos elismert magyar alkotó dalának megfilmesítője, és több televíziós nagyprodukcióval is dolgozott már együtt. A közel 40 fős stáb két napon át, összesen több mint 24 órán keresztül, párhuzamosan több helyszínen forgatott. Érdekesség, hogy a videóklipben szerepet kap a Budapest Airport két munkatársa is, egyikük közel három évtizede dolgozik a repülőtéren.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Galler András rendező a közös munka kapcsán hangsúlyozta: „Izgalmas kihívás volt a 40. évfordulóját ünneplő klipbe a modern életérzést, lüktetést belevinni. Az eredeti képek és helyszínek, mint például a szélzsák, a felszálló repülőgép és az 1. Terminál, itt is megjelennek, így teremtve folytonosságot, állandóságot, de fontos volt, hogy az új helyszínek több szerepet kapjanak. A világosabb, színesebb képekkel, a gyorsabb vágásokkal, a lendületes koreográfiával szerettük volna dinamikussá tenni a klipet, és átadni az utazás izgalmát, felszabadító érzését. Az eredeti klip humorát is tovább szerettük volna vinni, ez Korda művész úr és Balázs Klári művésznő személyisége, rutinja, jó kedve nélkül nem sikerülhetett volna.

Lapozz a videóért!

Fotó: Budapest Airport / Czerkl Gábor

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...