Sztárok

Így hívják eredetileg Quentin Tarantinót - ma már sutba vágná művésznevét

Szeretne kiszállni a mókuskerékből

A világhírű filmrendező az adás során arra is kitért, hogy nagyjából 18-19 éves korában határozott úgy, hogy megváltoztatja a vezetéknevét. A "Tarantino" olaszos csengésű névnek tűnt, ezért ideális választásnak gondolta. Csakhogy később kiderült, hogy vér szerinti - és egyébként színészként tevékenykedő - édesapját valóban Tony Tarantinónak hívták. A férfival a direktor csak élete vége felé ismerkedhetett meg. Ha újrakezdhetné karrierjét, Tarantino saját bevallása szerint ma már az eredeti nevén lépkedne a világhír felé.

A rendező nemrégiben megerősítette: miután leforgatja tizedik filmjét, visszavonul a szakmától, s ezt követően filmkönyvek írásával és színházi előadások rendezésével szeretné tölteni az idejét. Quentin Tarantino kilencedik mozifilmje, a Volt egyszer egy Hollywood 2019-ben került a mozikba, és - ahogy az lenni szokott - rögtön kivívta a közönség és a szakma egybehangzó elismerését. A film két Oscar-díjat is nyert: az egyiket Brad Pitt zsebelte be legjobb férfi mellékszereplőként, a másikat pedig a legjobb látványtervezésért kapta a produkció.

Tarantino jelenleg Izraelben él feleségével, a 37 éves Daniela Pickkel és egyéves kisfiukkal, Leóval. Az Oscar-díjas legenda eddigi életművével kapcsolatban azt nyilatkozta, ő a maga részéről "mindent beleadott", de nem akarja úgy végezni, mint az általa egyébként nagyra tartott Don Siegel, aki véleménye szerint nem tudta, mikor kell abbahagyni. "Ha 1979-ben abbahagyta volna a pályafutását, amikor a Szökés az Alcatrazból című filmet készítette, micsoda utolsó film lett volna!" - vélekedik a Ponyvaregény rendezője.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az Elemi ösztön sztárja kemény bírálatot intézett idősebb kolléganőjéhez. Heves reakciójára egyáltalán nem volt felkészülve az internet népe.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.