Lifestyle

Ebben a tizenegy megyében irtják a szúnyogokat a héten

Tizenegy megyében, 404 településen, összesen 81 ezer hektárnyi területen irtják a szakemberek a szúnyogokat a héten – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

Szúnyogirtás lesz a héten

A tervek szerint Budapesten a III., IV., X., XIII., XIV., XV., XXI., XXII. kerületben, a Balaton környéki településeken, Sopron környékén, a csornai régióban, néhány Dráva menti településen, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Somogy, Veszprém és Zala megye több településén irtanak – tartalmazza a közlemény.

Az alkalmazott szúnyogirtó szert minimális mennyiségben juttatják ki, az csak az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérűekre, így emberre és háziállatokra nem jelent veszélyt – teszik hozzá.

Emlékeztetnek: az elmúlt időszakban főként a folyóparti településeken jelentek meg tömegesen csípőszúnyogok. Ebben a helyzetben a múlt héten a szakemberek több mint háromszáz településen gyérítették a vérszívókat.

A kezelésre használt gépjárművekkel a munkát a szúnyogok aktivitási időszakához igazodva, este 9-kor kezdik meg, vagyis a technológiát nem befolyásolja az érvényben lévő hőségriasztás.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A beavatkozások pontos időpontja és az érintett települések listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján, valamint a szúnyoggyérítésre vonatkozó információkat az érintett települések is közzéteszik a honlapjukon vagy közösségi oldalaikon.

Ha az időjárás nem teszi lehetővé a munka elvégzését a meghirdetett napon, a következő két este valamelyikén pótolnak - közölte az OKF.

A szúnyogok súlyos betegségek terjesztői lehetnek. Összegyűjtöttük, hogyan kerülhető el a szúnyogcsípés.

Fotó és leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Lángra lobbantak a közösségi fórumok a hazai nagyvárosok megváltozott utcaképe miatt, ahol a lakosok tapasztalatai szerint az 50 forintos visszaváltási rendszer bevezetése óta sokkal szembetűnőbbé...
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.