Háromszor is férjhez ment a magyar díva, akinek nagy szerelmét börtönbe zárták

Kereste-kutatta a boldogságot

A férfiak odavoltak a színésznőért, ám meglehetősen féltek is tőle az Újságmúzeum írása szerint. Az biztos, hogy Irén kereste a boldogságot: első szerelme Makk Károly volt, akitől teherbe is esett, ám a férfi rábeszélte őt az abortuszra annak ellenére, hogy Psota már fiatalon is vágyott egy gyermekre. Később a rendező ismét teherbe ejtette őt, ám az abortusz megismétlődött, ezután pedig már a színésznőnek nem lehetett gyereke. Károly végül más nőt vett el feleségül, Irén pedig rövid ideig egy muzeológus felesége lett – ezzel a férfival próbálta elfelejteni a Makk Károllyal közös öt évet, így nem meglepő, hogy a házasság válással végződött. Molnár József belsőépítész volt a kettes számú férj, akibe Psota igazán szerelmes volt – ő volt számára a nagy Ő, a gyermekáldás azonban itt sem jöhetett szóba a korábbi abortuszok miatt. A férfi végül elhagyta Magyarországot a forradalom miatt, Irén Párizsig követte őt, végül viszont visszatért, nem sokra rá pedig Molnár is követte őt, akit hosszú időre börtönbe zártak. Ez végleg tönkretette szerelmüket, hiszen a tiltott határátlépés miatt Molnárt évekig büntették, így végül kapcsolatuk és szenvedéllyel fűtött szerelmük vége válás lett. Psota Irén utolsó férje Ungvári Tamás újságíró volt, akivel 12 évig voltak házasok, válásukról nem lehet sokat tudni, csak azt, hogy a férfi ezt követően újranősült. Irén a sikertelen frigy után egyedül maradt, a magányt választotta, valamint kutyákkal élt együtt, akik a gyerekeket pótolták számára. Utolsó éveiben úgy megromlott egészségügyi állapota, hogy alig hagyta el otthonát – 2014-ben szívinfarktust kapott, 2015-ben pedig combnyaktörést szenvedett. Végül 2016 februárjában tért örök nyugovóra, szívelégtelenség következtében.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről
Leadfotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Kim Dzsongunról a világ hajlamos azt hinni, hogy semmitől sem fél, ám a jelentések egészen más képet festenek róla. A diktátor életét ugyanis egy olyan fenyegetés árnyékolja be, amelyről még a...
Fashion&Beauty
Van egy minta, amely most csendben, de magabiztosan kerül a divat fókuszába. Nem harsány, nem követel figyelmet, mégis megváltoztatja az összképet. Egy olyan időszakban, amikor a textúra, a...
Lifestyle
Lifestyle
Sztárok
Van egy brit színész, akinek a neve az elmúlt időszakban szinte egyik napról a másikra robbant be a köztudatba. Tom Blyth nemcsak tehetségével, hanem lehengerlő kisugárzásával is meghódította a...
Lifestyle
Ezt a használtcikk-boltban tett látogatását egy életre megjegyzi – és nemcsak ő, hanem az egész világ.