Utazás

Bombát találtak a Lánchídnál, a környéken lakóknak el kell hagyniuk otthonaikat

Másfél évre teljesen lezárták a Lánchidat

A Femcafe.hu is megírta, hogy másfél évre teljesen lezárják a Lánchidat a felújítási munkálatok miatt. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy szerdán az átkelőt a közúti és gyalogos forgalom elől is teljesen elzárták. A lezárás idején a közösségi közlekedés járművei sem hajthatnak át a hídon, ezért megváltozik a 16-os, a 105-ös, a 178-as, a 916-os, és a 990-es busz útvonala. A hiányzó szakaszok pótlásával összefüggő buszsávot alakítanak ki a Hegyalja úton, és új gyorsbuszjárat indul 110E jelzéssel az Apor Vilmos tértől a Bosnyák térig. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi tájékoztatása szerint a közúti forgalomnak várhatóan 2022 decemberében adják vissza a hídpályát, a járdák azonban a munkák 2023-as befejezéséig zárva maradnak. A kivitelezési munkákat előreláthatóan 2023 augusztusában fejezik be.

A Lánchíd rekonstrukciója során újjáépítik a közúti pályalemezt, teljesen elbontják és újjáépítik a járdákat, a megmaradó acélszerkezeteket javítják és gondoskodnak a rozsdásodás elleni védelmükről, a műemléki korlátokat felújítják, restaurálják. A föld alatti lehorgonyzókamrákat szigetelik, felújítják és kiépítik ezek árvízi védekezési rendszerét, a budai oldalon lévő szellőzőket átépítik, a hídfőkben lévő gyalogos-aluljárókat kiszélesítik, a hídfők lépcsőit átépítik.

Emellett restaurálják a kőoroszlánokat és visszaépítik a hiányzó műemléki elemeket, új, LED-technológiás közvilágítást és változtatható színképű díszvilágítást szerelnek fel, továbbá felújítják a pesti rakparton lévő zászlótartó bástyákat, gyalogos-átkelőhelyet létesítenek a pesti hídfő északi és déli járdája között, valamint kiváltják és átcsoportosítják a hídon lévő közműveket.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A határátkelők jövő héttől a megszokott rend szerint kezdik meg működésüket.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...