Sztárok

Felismerhetetlenül néz ki Nicole Kidman és Tom Cruise fia

Az egykori álompár, Tom Cruise és Nicole Kidman fia a felismerhetetlenségi megváltozott – képek a cikkünkben!

Igazi álomcsaládnak indultak

Tom Cruise és Nicole Kidman, a két hollywoodi világsztár 1990-ben ismerkedett meg egymással a Mint a villám című film forgatásán - fél évvel később pedig olyan szerelmesek voltak, hogy 1990 karácsonyán már össze is házasodtak. Pár évvel később két gyermeket fogadtak örökbe: az 1992-ben született Isabella Jane-t és az 1995-ös születésű Connor Anthony-t, akiket nagy szeretetben neveltek együtt házasságuk mind a 11 évében – egészen addig, míg a pár 2001-ben bejelentette, hogy elválik egymástól.

A válás pontos okai ma sem ismertek: egyesek szerint Tom Cruise hite (vagyis a szcientológiai egyház) miatt szakítottak egymástól; mások szerint Nicole 1999-es vetélése játszott közre a szakításban -vannak azonban olyanok is, akik szerint a két sztár egyszerűen csak elhidegült egymástól.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az biztos, hogy ezt már nem tudjuk meg, az azonban tény, hogy a gyermekek Tom Cruise-zal maradtak, aki féltve óvta minden lépésüket a rivaldafénytől – ez mondjuk nem is csoda, mert a gyerekek az apjuk hatására felvették a szcientológiai hitet és az egyház árgus szemei előtt nőttek fel, távol a sztárság zajától.

Nemrég azonban Nicole Kidman és Tom Cruise örökbefogadott fia, a ma már 26 éves Connor Anthony új képet töltött fel a közösségi médiás oldalaira, melyeken egyszerűen felismerhetetlenül néz ki!

Kíváncsi vagy Tom Cruise és Nicole Kidman fiára? Kattints a következő oldalra és megmutatjuk, hogyan néz ki ma Connor!

Fotó: Instagram

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Lifestyle
Az általános műveltség sokkal többet jelent annál, mint hogy ki mennyi évszámot, nevet vagy címet tud felidézni. Az igazán érdekes tudás gyakran egészen különböző területekről származó ismereteket...
Lifestyle
Szigorú razziát tartott a fogyasztóvédelmi hatóság a hazai játszótereken: a vizsgálatok során az ellenőrizte helyszínek és eszközök több mint harmadánál állapítottak meg valamilyen jogsértést.
Sztárok
Hatalmas a boldogság Gulácsi Péteréknél: a spanyolországi igazolást követően a magyar kapus felesége bejelentette, hogy harmadik gyermeküket várják.
Sztárok
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...