Sztárok

Felismerhetetlenül néz ki Nicole Kidman és Tom Cruise fia

A felismerhetetlenségig megváltozott

Ahogyan azt már korábban említettük, Conorról nem sok mindent lehet tudni, mert a nyilvánosságtól elvonulva él a szcientológiai egyház megbecsült tagjaként – van azonban pár infónk, amit nemrégiben sikerült kinyomoznunk róla.

A fiú jelenleg az amerikai Clearwaterben él, mely az egyház központjának otthona és a szcientológiának dolgozik egy publikusan meg nem nevezett posztban. Szabadidejében nagyon szeret horgászni és halászni, édesanyjával, Nicole Kidmannal pedig csak elvétve tartja a kapcsolatot. A képen a bal oldalon látható.

Ezt onnan tudjuk, hogy az ausztrál színésznőt a nemrégiben kérdőre vonták egy interjúba, miért nem találkozik gyakrabban az örökbe fogadott gyermekeivel, melyre Nicole azt felelte. “A gyermekeim felnőttek és nem lehetek rájuk befolyással. Nem értek egyet azzal, hogy a szcientológiai egyház hívői lettek, mikor pedig ennek hangot adtam, a kapcsolatunk átalakult, teljesen más irányba ment át. Mindezek ellenére mindig fogom őket támogatni, mert az édesanyjuk vagyok, de már nem olyan bensőséges közöttünk a viszony.” – vallotta be Nicole, aki ma már csak elvétve látja a gyermekeit, Tom Cruise viszont mindennapi kapcsolatban áll velük.

Már nagyon vártuk ezt a pillanatot: végre újra együtt láthatjuk a Szex és New York dögös színésznőit, Sarah Jessica Parkert, Cynthia Nixont és Kristin Davist!

Fotó: Instagram
Leadfotó: Profimedia – Red Dot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...