Lifestyle

Simon Kjaer a hétvége hőse, akinek lélekjelenléte és talpraesettsége életet mentett

Így reagáltak a történtekre

A lefújás után Kasper Hjulmand dán szövetségi kapitány elmondta, hogy a játékosainak Eriksen elvesztése után hatalmas erőfeszítésbe telt, hogy befejezzék az összecsapást. „Hihetetlen, amit a játékosok csináltak, fizikailag és lelkileg is kimerültek. Nem lehetek rájuk büszkébb” – fogalmazott.

A szörnyű esetet követően a világhálón rengeteg labdarúgó, valamint klub és szövetség, az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin és Sanna Marin finn miniszterelnök is jókívánságát fejezte ki, egyben reményének adott hangot, hogy Eriksen felépül. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közösségi oldalán üzent Eriksennek, mihamarabbi teljes felépülést kívánva neki.

Még aznap este a Belgium-Oroszország összecsapáson Romelu Menama Lukaku belga válogatott labdarúgó gólt szerzett, melyet követően milánói csapattársának, Christian Eriksennek üzent: „Légy erős, szeretlek” – mondta Lukaku.

A részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjait sokkolta a dán Christian Eriksen esete. „Éppen véget ért a délutáni edzésünk, amikor az első hírek érkeztek. Mindannyiunkat sokkolt, rengeteget beszéltünk róla és arról is, hogy ez miként hat a dán válogatottra. Megrázó volt, hogy a családja is jelen volt” – mondta az MTI kérdésére a vasárnapi sajtótájékoztatón Nagy Ádám. „Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy azt kívánjuk, mielőbb otthon legyen a családja körében”.

A Bristol City védekező középpályása szerint szörnyű belegondolni abba, hogy ez bármelyikükkel megtörténhet. Elárulta, többször szóba került, hogyan lehetne ezeket kivédeni, mert nem ez az első eset és valószínűleg nem is az utolsó, mivel hiába csinálnak a futballistákon EKG-t, szívultrahangot, laborvizsgálatot, így is rejtve maradhatnak egészségi problémák.

Ilyen állapotban van most Eriksen

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Christian Eriksen továbbra is kórházban van megfigyelés alatt. Hétfőn rosszulléte óta először nyilatkozott ügynökén keresztül a kórházból, ahol a felesége és a szülei vele vannak, és két csapattársa is meglátogatta: a csapatkapitány, Simon Kjaer és a kapus, Kasper Schmeichel.

A hirado.hu cikke szerint azt mondta, hogy jobban van, és nem adja fel. Eriksen megköszönte a rajongók aggodalmát és támogatását, és kijelentette, hogy mindenképpen utánajár, mi okozta a hirtelen és súlyos egészségügyi problémáját.

A dán csapat főnöke, Kasper Hjulmand szerint a csapat felé intézett videohívásban az olasz Inter középjátékosa azt mondta, hogy nem emlékszik sokra, és inkább aggódik amiatt, hogy csapata és családja hogy van. Hozzátette: „Azt szeretné, hogy játsszunk. Jó volt látni mosolyogni. Igyekszünk összeszedni magunkat és játszani Christianért.” Úgy viccelődött csapattársaival: „Szerintem ti sokkal rosszabbul érzitek magatokat, mint én.” Még arra is tett megjegyzést, hogy már most tudna edzeni.

Morten Boesen, a dán csapat orvosa szombaton azt mondta, hogy egy defibrillálás után sikerült visszahozniuk Eriksent, ami egész gyorsnak számít. Arra még nem tudott válaszolni, mi okozhatta a szívmegállást.

Képzeletbeli kirándulásra invitálunk, méghozzá egy meseszép mediterrán országba!

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...
Lifestyle
A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet leleplezte a fiú valódi arcát.