Sztárok

Hogyan lett magyar színésznő a román miniszterelnök lányából?

Viharos családi múlt

Szülei megismerkedéséről a következőképp vallott Bisztrai: "Édesanyám és Groza Déván szerettek egymásba. Groza akkor már jól menő ügyvédi irodát vezetett, birtokai, részvényei, szállodái voltak. Saját erejéből gazdagodott meg. Édesapja egyik közeli községben volt pap. Anyám családja akkor még szívesen fogadta az udvarlást. Apám apja háborgott, ellenezte. Ő egész életében engesztelhetetlen maradt. Hallani sem akart rólam. Nehezen értette meg, hogy fia, aki magyar felekezeti iskolába, líceumba, sőt zsidó iskolába is járt, aki Pesten a Pázmány Péter Egyetemen és németországi egyetemeken végezte tanulmányait, már másként viszonyul a magyarsághoz is. Apám magyar osztálytársaival élete végéig tartotta a szívélyes kapcsolatot. Például Nagybaconi Nagy Vilmossal, aki a negyvenes években Magyarország honvédelmi minisztere volt. De írókkal is: Bánffy Miklóssal, Tamási Áronnal és még sorolhatnám…

Szüleim 1912 szilveszterén eljegyezték egymást. 1913-ban egyre feszültebbé vált a politikai helyzet, fellobbant a nacionalizmus, és a család egy délután betiltotta a kapcsolatot, méghozzá eléggé durván. Addig mindig a szalonban fogadták, kávé, tea, sütemények, likőr – ahogyan akkor jobb házaknál az természetes volt. Azon a napon, tudomásom szerint, nagyanyám be se tessékelte a szalonba apámat, a verandán ültette le, terítetlen asztal, egy tea… És közölte a döntést: – Talán csak nem képzelte komolyan, hogy ebben a helyzetben egy román fajankóhoz adjuk a leányunkat! Apám ezt soha nem felejtette el. Képviselőként, Károly király minisztereként, Mihály király miniszterelnökeként, a demokratikus kormány miniszterelnökeként, a Népköztársaság elnökeként olykor megjegyezte: – Mégis lett valami a fajankóból… Közben minden körülmények között rettentő úri módon viselkedett a családdal. Pedig néha nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Segítette akkor is őket, amikor ki akartak telepedni Magyarországra. Pedig nagyon megsebezték."

A színésznőnek hosszú élet adatott: 97 esztendős korában, tavaly decemberben távozott az élők sorából.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Generációja egyik legnagyobb színésze volt - egyesek az új Darvas Ivánként hivatkoztak rá -, fantasztikus orgánuma, jellemfestő ereje, markáns egyénisége egyedülálló színpadi jelenséggé emelte. Mégsem kapta meg soha az őt megillető elismerést. 69 éve látta meg a napvilágot Szakácsi Sándor, a magyar színművészet örökké nyughatatlan, önpusztító zsenije.

Leadfotó: facebook.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.