Sztárok

Lady Gaga megrázó vallomást tett: tiniként megerőszakolták és teherbe esett

A mai napig együttél a traumával

A szörnyű eseményt teljesen kizárta a tudatából, de a következmények utolérték: hetekig fizikai fájdalmai voltak, de az igazi csapást lelkileg kellett elviselnie, és ez a mai napig kitart. Az eset után éveknek kellett eltelnie, mire rájött, hogy ami vele történt, mennyire szörnyen megviselte. A panaszok azután sem enyhültek, hogy világszerte híres lett. Az öngyilkosság gondolata is gyakran megfordult a fejében, és kárt is okozott saját magában, amíg pszichiáterhez nem küldték, aki poszttraumás stressz szindrómával diagnosztizálta évekkel később. Ezzel kapcsolatban azt mondta, „hiába van egyhuzamban hat jó hónapom, elég egy kis apróság, hogy rosszul érezzem magam, és akkor meg akarom vágni magam”, és ettől még rosszabbul érzi magát.

Az énekesnő arról is vallott, hogy amikor 2019-ben A csillag születik című filmért való Oscar-díjat vette át, még mindig küzdött a démonjaival, és erről senki sem tudott. Azóta valamelyest javult a helyzete, hála az évek óta tartó terápiának és a gyógyszeres kezelésnek, valamint a zene is nagyon sokat segített neki, de még manapság is akadnak problémái a mentális egészségével.

Nem azért döntött úgy, hogy elmeséli a történetét, mert sajnálatra vágyna, hanem hogy ezzel segítsen másoknak. Minden sorstársának azt tanácsolja, aki hasonló helyzetben találja magát, hogy olyan emberekkel vegye körbe magát, akik értékelik őt.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

„Nem magam miatt nyíltam meg, mert őszintén szólva nagyon nehéz erről beszélni, és óriási a szégyenérzet bennem miatta. Hogyan mondhatnám azt embereknek, hogy milyen szörnyen érzem magam, mikor kiváltságos vagyok, van pénzem, van hatalmam. Hogyan?” – tette fel a kérdést a dokumentumfilmben az énekesnő.

Apjával való kapcsolatáról, fiatalkori függőségeiről és felesége öngyilkossággal kapcsolatos gondolatairól is lerántotta a leplet Oprah Winfrey újonnan megjelent dokumentumfilmsorozatának Harry herceg.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.
Lifestyle
A rántott húsnál nagyon fontos, hogy átsüljön, de az is, hogy ne süljön túl.
Utazás
Te is irigykedve nézed azokat a repülőn, akik végigalusszák az utat? Milyen jó lenne, ha a felszálláskor lehunynád a szemed és mire kinyitod, már csak percekre lennél a célállomástól! Nem biztos,...
Sztárok
Elvis Presley öröksége nemcsak a zenetörténetben él tovább, hanem családja révén is, amely iránt a rajongók évtizedek óta töretlen érdeklődést mutatnak. Bár a Király unokái ritkán szerepelnek a...
Sztárok
Ismét elérkezett a nagy nap, a hazai Forma-1-es rajongók pedig lázban égnek. Itt tűnhetnek fel a sztárpilóták Budapesten.