Tolnay Klári két művész szívét is elrabolta: ilyen volt a nő, akiért rajongtak a férfiak

A legfényesebb csillag

Tolnay Klári fájdalmakat tapasztalt meg kapcsolatai során, karrierje azonban elérte azokat a csúcsokat, amiről még csak álmodni sem mert, mikor még apácának készült. Nemcsak a színházi előadásokon nyújtotta a maximumot, de filmjeiben is tündökölt. Rengeteg szereplő bőrébe bújt pályafutása során, magánéletében azonban az egyszerű dolgok foglalkoztatták a nőt, akiért egy ország rajongott: szeretett kötni, főzni és olvasni, külsejére viszont csak kevés időt fordított annak ellenére, hogy a sors tökéletes adottságokkal áldotta őt meg mind szépségét, mind tehetségét illetően. Akik ismerték azt állítják, hogy Klári hűvös volt és távolságtartó, örömét és gondjait is szerette magában tartani és egyedül intézni. Egy biztos: erős palóc tájszólása az évekkel fakult, ám mindenkit levett vele a lábáról, amikor pedig játszott megmutatkozott az a nő, akire mindenki szeretett volna hasonlítani egy kicsit. Elhivatottság, szenvedély és magabiztosság tükröződött ilyenkor arcán, sugárzó és izgalmas lénye pedig egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig jellemző volt rá – ez év október 27-én, 84 évesen csendesen, otthonában érte el őt a vég, és álmában távozott egy olyan világról, amit egész életében kitöltött puszta lényével, megjelenésével és tehetségével.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ruttkai Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész nemcsak a színházakat forgatta fel fenekestül, de a színészkirály, Latinovits Zoltán életét is. A két tehetség az Ilyen nagy szerelem című dráma miskolci próbáin találkozott, innen pedig már nem volt visszaút, egymásba szerettek Éva házassága és gyermeke ellenére is. Márpedig szerelmüket ők ketten nemcsak a színpadon, hanem a függöny legördülése után is megélték, amikor nem volt rajtuk a színészi álca – vonzalmukat pedig egy percre sem próbálták tagadni.

Leadfotó: Fortepan / Hunyady József

Oldalak

Fashion&Beauty
Nem véletlen, hogy évről évre visszatér a rövid frizurák élmezőnyébe: kevés hajból is látványosabb formát tud varázsolni, ráadásul az arcot is egészen másképp keretezi. Most egy különösen sikkes...
Lifestyle
Egyik tankolásnál még minden rendben volt, a következőnél viszont már feltűnően gyorsabban fogyott az üzemanyag? Nem feltétlenül az autó „lett szomjasabb” egyik napról a másikra: több olyan apró...
Lifestyle
Mindannyian ismerjük a szituációt: a vasárnapi sült vagy a csőben sült tésztacsoda fenségesen sikerült, a család elégedett, az este tökéletes... egészen addig, amíg meg nem látod a konyhapulton...
Sztárok
Tizenöt évvel azután, hogy a Csillag Születik döntőséseként országos ismeretséget szerzett, Krizbai Teca ismét tehetségkutatóban próbált szerencsét. A mostani szereplése azonban jóval túllép a zenei...
Lifestyle
Az Bika értékeit olyan valaki veheti észre, akinek a véleménye különösen fontos a számára - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Fashion&Beauty
Sokan hiszik, hogy az életkor előrehaladtával be kell határolni a stíluslehetőségeinket, pedig az igazság az, hogy az ötvenes éveinkben járva lehetünk a legmagabiztosabbak és legstílusosabbak. A...