Viharos szél, zivatarveszély: markáns hidegfront csap le ma az országra

Az ország nagy részéré elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Viszlát, jó idő!

A viharos szél miatt az OMSZ Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést. Zivatarveszély Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyét fenyegeti. A déli órákra a Dunántúlon helyenként viharossá válik a szél, délután pedig hidegfront érkezik, amely az esti órákban északnyugatról délkelet felé haladva gyorsan átvonul az országon. Sokfelé várhatók 60-75 kilométer/órás, kiemelten a Dunántúl északi részén, illetve este a középső országrészben egy-egy helyen 80-85 kilométer/óra körüli lökések, amelyekhez porvihar is társulhat – írja az MTI. A fronthoz társuló záporos csapadékzónában főként a Dunántúlon és az északi határvidéken néhol zivatar is valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 7 és 12 Celsius-fok között alakul, de a szélcsendesebb helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 18 és 25 fok között valószínű, csütörtökre virradóra pedig a front mögött csillapodik a szél, megszűnik a csapadék.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kína múlt csütörtökön juttatta a világűrbe a Hosszú Menetelés 5B nevű rakétával a leendő állandó űrállomásuk főmodulját, azonban azt még nem lehet tudni, hogy a visszatérő rakéta darabjai hol érnek földet.

Leadfotó: 123rf, Fotó: met.hu

Oldalak

Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...