Lifestyle

Igazi úttörő a hazai egészségügyben: ő volt az első magyar orvosnő, akit még a háborúk sem rettentettek meg

A szakma úttörője

Vilma a nehéz kezdet ellenére sem adta fel álmait, 1879. február 3-án védte meg disszertációját, és orvossá avatták, majd az egyetem sebészeti klinikáján dolgozott és egy alapítványi kórházban töltött egy évet. Egy év múlva hazatért, ám diplomája elismertetése számtalan akadályba ütközött. Először letette a hazai egyetemi tanulmányokhoz feltétlenül szükséges érettségi vizsgát, majd kérte orvosi oklevelének elismertetését, azonban Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter – az érvényes törvényekre hivatkozva elutasította a kérelmét. Ezek után sem adta fel, az akadályokat pedig nem problémaként, hanem megoldandó feladatként fogta fel: letette a szülésznői vizsgát, és szülésznőként dolgozott. Szilassyval kötött házassága végleg felbomlott, és betegek sokaságát kezelte, hogy ebből tartsa fenn családját. 1895-ben végül egy királyi rendelet lehetővé tette, hogy itthon is egyetemi tanulmányokat folytathassanak nők is, így újból kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését, ami 1897. május 14-én történt meg, amikor is Budapesten orvosdoktorrá avatták. Ezután már hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot, elsősorban női és szegény betegekkel foglalkozott. 67 éves korában, 1914 augusztusában elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot is, majd hadiépítményekkel díszített érdemjelet kapott. Az első világháború ugyanis komolyan felvetette a nők egészségügyi tevékenységének a szükségességét is. 14 vidéki városban szervezett betegmegfigyelő állomást nőkkel. Felhívása, szervező munkája követőkre talált, amit bizonyít annak a sok száz vöröskeresztes nővérnek és 84 orvosnőnek a szolgálata, akik az ő oklevelének nosztrifikálása után nyertek diplomát magyar egyetemen.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hugonnai Vilma orvosnő

Több mint 400 évvel halála után, Pocahontas továbbra is az angol gyarmatosítók és az amerikai őslakosok között fenntartott béke szimbólumaként ismert. Bár az 1995-ös rajzfilm a hősnő életét egy romantikus történetként mutatta be, vidámsággal és mesés kalandokkal ötvözve, ez messzebb nem is állhatott volna a valóságtól.

Leadfotó/Fotók: Wikipedia, Forrás

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.