Egészség

Post-COVID szindróma – Tovább velünk maradhat a koronavírus, mint szeretnénk

Egyes koronavírus-fertőzésen átesett személyeknél tartósan fennmaradnak, esetleg a későbbiekben jelennek meg olyan tünetek, amik az elhúzódó COVID-19 velejárói. Cikkünkben összeszedtük, melyek a leggyakoribb panaszok, kiknél fordulnak elő a leginkább, illetve hogy mit lehet tenni, hogy minél hamarabb visszanyerjük régi önmagunkat.

Elhúzódó koronavírus

Már hónapok óta lehet hallani arról, hogy egyes COVID-betegeknél a fertőzést követően is fennmaradtak, esetleg megjelentek bizonyos tünetek. Már az első hullám idején is a legkülönfélébb, egymással látszatra semmilyen kapcsolatban nem álló panaszok leírásai bukkantak fel: légzési nehézségek, tartós szaglásvesztés, memóriazavarok, krónikus fáradtság, sztrók. A második és harmadik hullámra megnőtt a fertőzésen átesett betegek száma, és több az utánkövetéses adat. Mostanra világossá vált, hogy a koronavírus-fertőzés utáni tünetegyüttes egyáltalán nem ritka betegség. Egy, a WebBetegen közzétett kutatás arra világított rá, hogy nyolc hónappal az enyhe lefolyású COVID-19 megbetegedést követően minden tizedik embernél még mindig fennáll legalább egy közepesen súlyos vagy súlyos tünet, amellyel kapcsolatban úgy érzik, hogy az negatív hatással van a munkavégzésükre, a társasági vagy az otthoni életükre.

Post-COVID és hosszú-COVID – mi a különbség?

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Amennyiben a panaszok nem enyhülnek, lényegében a fertőzésen való átesés után sem múlnak el, hosszú-COVID-ról beszélhetünk. A betegséget gyakran enyhe tünetekkel átvészelő, kórházi kezelésre nem szoruló, de elhúzódó panaszoktól szenvedő betegek számos panasszal küzdenek, ugyanis a felépülésüket követően a gyógyulásuk nem volt teljes. A hosszú-COVID leggyakoribb tünetei a fáradtság, szorongás, légszomj, szívritmus és vérnyomás problémák, alvászavarok és esetében fülzúgás.

A post-COVID fázisról az első tünetek megjelenése utáni 4. hetet követően beszélhetünk, amikor az ember már nem fertőz; post-COVID szindrómáról pedig akkor, ha aa gyógyultnak hitt állapot után, egy vagy két hónappal később jelennek meg a mindennapi létet megnehezítő tünetek.

Szlávik János korábban azt mondta: a koronavírusos betegek 20-30 százaléka a kór lefolyását követően nehezen tud visszatérni régi életmódjához. „Gyenge, fáj a feje, ködös a tudatállapota, köhög, nincs erőnléte, ezek mind post-COVID tünetei. Komplex kezelést igényel, már vannak post-COVID ambulanciák Magyarországon is. A felépülés hosszú hónapokig, akár egy évig is eltarthat” – fejtette ki a szakember.

Ki hajlamos a post-COVID szindrómára és mit lehet tenni, hogy visszanyerjük az erőnket? Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egy amerikai édesanya egy teljesen átlagos, délutáni kreatív foglalkozást rögzített a kamerájával, amikor a hároméves kislánya egyetlen megmagyarázhatatlan kérdéssel sokkolta. Libabőrös történet...
Sztárok
Már szinte tapintható az izgalom: órákon belül színpadra lép Budapesten Jason Derulo, aki látványos show-val és a legnagyobb slágereivel érkezik a Budapest Parkba. Az este ráadásul még erősebbnek...
Sztárok
A 79. Tony-gála vörös szőnyege idén is bővelkedett látványos divatpillanatokban, ám egy sztárnak sikerült minden tekintetet magára vonnia: Nicole Scherzinger elképesztően dögös, mégis kifinomult...
Lifestyle
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak...
Sztárok
Sienna Miller élete legszebb időszakát éli: alig néhány hete adott életet legkisebb gyermekének, most pedig egy újabb, mindent megváltoztató, hatalmas magánéleti mérföldkőhöz érkezett a nála 15 évvel...
Utazás
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.