Sztárok

Márciusban mondták ki a válását, de Adele már újra szerelmes

Egy hónappal ezelőtt véglegesítették a világhírű énekesnő válását, de máris egy új férfi oldalán találta meg a boldogságot. Adele és kedvese között már a közös gyermek gondolata is felmerült.

Adele egy gyermekkori barátjával jött össze

Nemrég még a hihetetlen súlyvesztésével volt tele a sajtó, de most úgy tűnik, más változás is beállt Adele szerelmi életében. A 32 éves világsztár egy hónappal ezelőtt vált el végleg korábbi férjétől, Simon Koneckitől, akivel két évvel ezelőtt jelentették be a szakításukat. 2011 óta találkozgattak, a kapcsolatuk 2012-ben mélyült el, ekkor derült ki, hogy kisbabát várnak. Az év októberében született meg közös gyermekük, egy kisfiú, aki az Angelo nevet kapta. Esküvőjükre csak 2017-ben került sor, azonban két évvel később már külön utakon jártak.

Egyelőre nem szeretné nagydobra verni, de a Mirror információi szerint a családja és a barátai körében már köztudott, hogy újra rátalált a boldogság az énekesnőre, méghozzá egy gyermekkori barátja oldalán. Tavaly Londonban találkoztak újra, amikor a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat valamelyest lazították Angliában. Mivel korábban már ismerték egymást, gyorsan egy hullámhosszra kerültek. Fellobbant közöttük a szikra, ami mostanra olyan lángoló szerelemmé változott, hogy már a családalapítás is szóba jött. Az énekesnő nincs ellene, hogy nyolcéves fiának kistestvére szülessen, ebben pedig új kedvese is partner.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozd fel a galériánkat!

A 43 éves amerikai színésznő az utóbbi években igencsak kikerekedett, és bár először jól álltak neki a plusz kilók, manapság már el sem szeretnénk hinni, hogy a legújabb, róla készült képeken Steven Tyler legidősebb lányát láthatjuk.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Egészség
Létezik egy olyan hétköznapi szokás, amelyről elsőre talán senki sem gondolná, hogy jelentős befolyással lehet az egészségünkre, a közérzetünkre és hosszú távon akár az életünk hosszára is. Ez a...
Lifestyle
Van az a pont egy kapcsolatban, amikor már nem egy nagy veszekedés, nem egy félrelépés vagy egy drámai szakítási beszélgetés dönti el a jövőt, hanem apró, ismétlődő minták. Olyan viselkedések,...
Sztárok
Stohl András azt mondta Kiara Lordnak, hogy ha ezt a találkozást túlélik Liptai Claudiával, akkor mindent túlélnek.
Sztárok
Február 16-tól vadonatúj részekkel érkezik a Séfek Séfe 7. szériája Ördög Nóra műsorvezetésével.
Lifestyle
Valamiről le kell mondania a Halaknak. Napi horoszkóp.
Sztárok
Meghan Markle nemrég férjével, Harry herceggel együtt dolgoztak egy filmen, melynek stábtagjai, illetve egyes szereplői kendőzetlen vallomást tettek a hercegnéről.