Egészség

Ebből az oltásból három adagra is szükség lehet a védettség eléréséhez

Rusvai Miklós álláspontja a harmadik dózist illetően

Rusvai Miklós, az Állatorvostudományi Egyetem nyugalmazott professzora már januárban említette egy ATV-nek adott interjúban, hogy a kínai vakcinának hátránya, hogy három adagban kell beadni azokat. Kétszer kell oltani 28 napos időközzel, és szükséges egy harmadik oltás is az elsőt követő 56. napon.

„Arra utaltam januárban, hogy vannak olyan oltottak, akiknél nem alakul ki megfelelő szintű ellenanyagválasz, ezért adják néhány Öböl-menti országban a harmadik adagot bizonyos embereknek” – mondta el most az Indexnek Rusvai Miklós.

A szakember azt is elmondta, hogy Kínában is vizsgálták a vakcina hatékonyságát két, illetve három dózis esetén, és bár utóbbi esetben nagyobb védettséget állapítottak meg, a két adag után elért szintet is megfelelőnek tartották, ezért nem változtattak az eredeti álláspontjukon, miszerint két dózisban kell beadni a Sinopharm oltóanyagot.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A professzor elképzelhetőnek tartja, hogy itthon is be kell majd adni bizonyos embereknek a harmadik oltást. Ehhez egy reprezentatív szerológiai vizsgálat elkészítését tartja fontosnak, amely alapján kiderülne, hogy az emberek mekkora részénél alakul ki gyengébb immunválasz két oltás után, és szükséges-e egy harmadik.

Egy immunológus is megszólalt a témában. Lapozz!

Fotó: Mokka / TV2

Oldalak

Egészség
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.
Lifestyle
A szeptember tökéletes alkalom arra, hogy ne csak a ruhatárunkat, hanem az otthonunkat is felkészítsük a hűvösebb hónapokra: néhány gyakran elfelejtett textília különösen megérdemli ilyenkor a...
Sztárok
Sarah Michelle Gellar egy megható bejegyzésben ünnepelte meg fia, Rocky 14. születésnapját, megmutatva a rajongóknak, hogy a kamasz fiú megszólalásig hasonlít édesapjára, Freddie Prinze Jr.-ra.
Sztárok
Megrázó és egyben inspiráló vallomást tett Szalay Bence a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában. A 33 éves színész a dzsungelben, csapattársának, Sápi Vivinek nyílt meg először a nyilvánosság előtt...