Egészség

Magyar Orvosok Szakszervezete: fiatalokkal van tele az intenzív osztály, az időseknek nem jut lélegeztetőgép

A szakember szerint korainak tűnik a nyitás, inkább további szigorításokra lenne szükség.

Egyre több a fiatal az intenzív osztályokon

Egyes kórházakban a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály – erről a Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) alelnöke, Tóth Judit beszélt az ATV Start hétfői adásában. A szakember elmondta, egyre fiatalabbak, egyre súlyosabb állapotban érkeznek a kórházba, aminek az oka legfőképp az, hogy a brit variáns körükben sokkal jobban terjed, és sokkal jobban fertőz is, mivel ők sokkal aktívabbak, és még mindig nem csökkent le kellő mértékben a találkozások száma.

Tóth Judit nagyon korainak véli a nyitást, úgy gondolja, szigorítani kellene, sőt, a meglévő szabályokat szigorúbban betartani. A MOSZ alelnöke arról beszélt: az orvosok látják az egészségügyi terhelést, és nap mint nap átélik azt, ezért értetlenül állnak a kormány kommunikációja előtt. Azt is hangsúlyozta: ahhoz, hogy egyáltalán nyitásról lehessen beszélni, az esetszámoknak és a kórházak leterheltségének kellene csökennie.

Az alelnök elmondta, a járványt nem a kórházakban lehet megállítani, hanem a járványügyi intézkedésekkel, korlátozásokkal és távolságtartással. Tóth Judit ide sorolta az oltásokat is, de azt hozzátette, hogy annyira súlyos a helyzet, hogy mire az oltásokat beadják, és kialakul a védettség, addigra már meg is fertőzhetik egymást az emberek.

Túlterheltek a kórházak is

A Magyar Orvosok Szakszervezete folyamatosan kapja a visszajelzéseket a kórházaktól, miszerint a korábban 8 ágyas intenzív osztályok most 40 ággyal működnek, vagy két-háromszoros a betegek áramlása a sürgősségi osztályokon, illetve egy orvosnak 40 beteget kell ellátnia egy műszakban, ami elképesztő terhelést jelent.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Azzal kapcsolatban, hogy a szakrendelők bevonásával próbálják enyhíteni a kórházi osztályok terhelését, azt mondta: valamennyire segíthet ez a lépés, ugyanakkor a szakrendelőből érkezők nehezen tudják majd felvenni a ritmust, nem tudnak helyettesíteni egy intenzíves szakorvost vagy ápolót. Területenként más és más lesz a helyzet, van, ahol fel lehet szabadítani 1-1 kollégát, de van, ahol például csak egy pulmonológus van a megyére, neki kell ellátni mindenkit.

Tóth Judit azt is elmondta: a katasztrófamedicina szabályai szerint mindig választani kell, hogy kinek tudják megadni a sürgős ellátást, ha egyszerre bejön 8-10 sürgős állapotú beteg. Olyat is hallott, hogy a 65-70 év felettieknek már sajnos nem tudják biztosítani az intenzíves ellátást, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

A pandémia a levegő minőségére is hatással volt, ezzel pedig ezrek életét mentette meg.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemzenek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.