Home&Design

Ariana Grande imádja a luxust - 3 milliárdért vásárolta új birtokát

Az amerikai énekesnő valószínűleg jó vásárt csinált, ugyanis a döntés meghozatalában korábban ingatlanosként dolgozó vőlegénye is segítette.

Eddig sem vetette meg a csillogást

Megszokhattuk már, hogy a hollywoodi csillagok nagy lábon élnek, és ez alól még a legifjabb álomgyári sztárnemzedék tagjai sem kivételek. Utóbbiak sorát gyarapítja a még mindig csupán 27 éves énekesnő, Ariana Grande is, aki eddig sem vetette meg a csillogást, most pedig egy nagyszabású beruházással bizonyította be, hogy mindene a fényűzés. A House Beautiful beszámolója szerint a fiatal világsztár 8,9 millió dollárért, vagyis megközelítőleg 3 milliárd forintért vett magának egy luxusotthont Hollywood Hillsben. Ez persze még korántsem minden - talán kevesen tudják, de a floridai születésű egykori tinisztár - aki még be sem töltötte harmincadik életévét - máris több jelentős ingatlanberuházást tudhat maga mögött. Tavaly például 6,7 millió dollárt fizetett egy olyan ingatlanért, mely korábban Ellen DeGeneres tulajdonát képezte, sőt korábban 13,7 millióért kaparintott meg egy olyan házat, mely vadonatúj otthona környékén található.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Home&Design
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...