Sztárok

Ezt tervezi Gesztesi Károly utolsó szerelme, aki a mai napig képtelen feldolgozni a tragédiát

Váratlan fájdalom

Csilla azt is elárulta, fájdalma máig nem enyhült. „Édesapámat 12, édesanyámat négy éve veszítettem el. Az idő gyógyír volt a sebeimre. Betegek voltak, tudtam, hogy előbb-utóbb be fog következni, hogy elmennek, valamelyest megpróbáltam felkészülni rá. Karcsit máig nem tudom elengedni” – hangsúlyozta Csilla, akinek éppen ezért eszébe sem jutott, hogy újra párra találjon. „Ő váratlanul hunyt el, amire sosem gondol az ember, hiszen imádott élni, tele volt tervekkel… Egy életerős férfi volt. Nagyon vágyott egy óriási szerepre, sőt a filmrendezés is rendkívül érdekelte. Abban is biztos vagyok, ha megélte volna, hogy a koronavírus miatt leállnak a színházak, a művésztársai miatt aggódna. Tudom, hogy a vállán viselné a barátai, kollégái sorsát. Nélküle sokkal szegényebb a világ” – fogalmazott Csilla.

Vannak olyan emberek, akik pótolhatatlanok, és ő ilyen, még annak ellenére is, hogy sokan az ellenkezőjét vallják. Nemcsak a családnak hiányzik, hanem a szakmának, a barátoknak és a közönségnek is, mindenkinek, aki szerette őt” – jelentette ki.

Csilla mindig is nagyon jó kapcsolatot ápolt szerelme édesanyjával, azonban az elmúlt időszakban már csak nagyon ritkán beszélnek. „Mancikával szerettük egymást, de mára teljesen bezárkózott, a hitnek adta át a lelkét. Mi sem beszélünk, és nem azért, mert haragban lennénk, csak egy-egy ünnep, esemény alkalmával írunk egymásnak” – mondta el az úszónő.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az utóbbi időben ismét gyengélkedik a háromszoros Kossuth-díjas színésznő.

Leadfotó: facebook.com/OrigoHirek

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Sztárok
Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken át emberek millióit bűvölte el világszerte. Nem véletlen, hogy...
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...