Egészség

Koronavírus antitestekkel született egy csecsemő azután, hogy az anyját beoltották

Az édesanya a Moderna vakcináját kapta meg, így a gyermek védett a vírussal szemben. Sok kérdés merült fel az esettel kapcsolatban, amire egyelőre még az orvosok sem tudják a választ.

Az első kisbaba, aki koronavírus elleni védettséggel született

Koronavírus elleni antitestekkel született egy csecsemő Florida déli részén mindössze hetekkel azt követően, hogy anyját beoltották – közölte a dpa német hírügynökség amerikai orvosokra hivatkozva. A doktorok szerint a kislány az első újszülöttek között lehet, akik hála a vakcináknak valamilyen fokú védettséggel rendelkeznek a vírussal szemben.

A csecsemő anyja egészségügyi dolgozó, aki tavaly december végén kapta meg a Moderna védőoltását, és lányát három héttel később hozta világra. Az antitesteket a köldökzsinórból vett vér rutinvizsgálatakor mutatták ki.

Az orvosok ugyanakkor nem tudtak választ adni arra, hogy az antitestek meddig maradnak meg a csecsemő vérében, valamint teljes védettséget biztosítanak-e a vírussal szemben. Az Egyesült Államokban egyelőre nincsenek olyan oltóanyagok, melyek használatát engedélyezték volna a 16 évnél fiatalabbak számára.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Christopher Golden, a baltimore-i Johns Hopkins kórház újszülöttosztályának igazgatója bátorítónak nevezte az értesülést, ugyanakkor óvatosságra intette a szülőket még akkor is, ha nemrég immunizálták őket. Azt mondta, nem szabad abból a feltételezésből kiindulni, hogy az antitestekkel rendelkező csecsemők védettek. Hozzátette, hogy még sok a kérdés, így például megvédik-e az antitestek a csecsemőt a betegségtől, milyen mennyiségű antitestet ad át az anya szervezete, és meddig tart a védettség.

A koronavírus okozta betegségből felépülő terhes nőkön elvégzett vizsgálatok azt mutatták ki, hogy az anya szervezete átad antitesteket a csecsemőének, de a vártnál kisebb mennyiségben.

A D-vitamin roppant fontos az immunrendszer megfelelő működéséhez - ez a szervezet elsőszámú védelmi vonala a fertőzésekkel és a betegségekkel szemben, sőt kritikus szerepet játszik az immunválasz elősegítésében.

Fotó és leadfotó: Wayne Evans / Pexels

Oldalak

Egészség
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.
Sztárok
A vörös szőnyeges divat világát az utóbbi években teljesen átformálta a method dressing, vagyis a jelmezekből és a cselekményből inspirálódó tematikus öltözködés, amit most McKenna Grace emelt...
Lifestyle
Hiába van otthon szén-monoxid-érzékelőd, ha nem a megfelelő helyre szerelted fel, ugyanis egy rosszul megválasztott ponton a készülék nem feltétlenül képes időben figyelmeztetni a veszélyre.
Sztárok
Az Ázsia Expressz egyik legszorosabb befutója után nemcsak az eredmény, hanem Tischler Petra indulatos reakciója is beszédtémát adott. Ördög Nóra a helyszínen próbálta csillapítani a versenyzők...
Sztárok
Vona Gábor szereplése az RTL sikerműsorában, Az Árulókban a játék mellett a politikai múltjáról is vitát indított. Puzsér Róbert most hosszú bejegyzésben fejtette ki véleményét.
Fashion&Beauty
A hideg idő beköszöntével előkerülnek a csizmák, a zártabb cipők és a kényelmesebb fazonok, idén azonban a praktikum mellett a látványos részletek is fontos szerepet kapnak. A tervezők három olyan...