Egészség

Merkely Béla: Május közepén fellélegezhet Magyarország a koronavírus-helyzetből

Át kellett szerveznie a betegellátást

Vasárnap reggel a Semmelweis Egyetemen is 1200-ra emelték a fertőzötteket ellátó helyeket, ebből százötven beteget tudnak intenzív osztályon kezelni. Ha szükség lesz rá, ezt a számot tovább emelik.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

„Három héten át számítunk megterhelésre, a fellélegzést május közepére teszem. A lélegeztetett betegek számát maximum ezernégyszáz körül várom, onnan ez vissza fog menni. Folyamatosan oltunk, illetve az átesett betegek is hozzátesznek a tömeges immunitáshoz. Egyelőre nagyon sok a beteg, azon belül is a középkorúak és a fiatal páciensek, hiszen ők mozognak, nekik van több kapcsolatuk. Jelenleg nagyon sok 40–50 év körüli ember van lélegeztetőgépen” – részletezte.

Az átoltottsággal szerinte jól haladunk, azt javasolja a pácienseknek, hogy fogadják el az első vakcinát, amit felajánlanak.

"Az első vakcinát, amit fölajánlanak, fogadjuk el, hiszen a beadása pillanatától hatni fog a vakcina, és dolgozni fog az ellen, hogy megfertőződés esetén vagy kontaktus esetén megkapjunk egy olyan betegséget, amely sajnálatos módon kiszámíthatatlan, és adott esetben az életünkbe kerülhet. Nem szabad hezitálni, nem szabad vélt előnyök miatt, mert ezek nem bizonyított előnyök, valamelyik vakcinára várni, hanem azt kell engedni beoltani, amit egyébként nekünk fölajánlanak" – hívta fel a figyelmet.

Szerdán újabb 100 ezer adag, koronavírus elleni injekció érkezik Magyarországra – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.

Leadfotó: MTI
Fotó: 123rf.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.
Lifestyle
Tao Porchon-Lynch 101 éves koráig jógázott, tanított és még versenyszerűen táncolt is – az élethez való hozzáállása pedig legalább annyira inspiráló volt, mint a teljesítménye. Három egyszerű...
Lifestyle
Az elején minden tökéletesnek tűnhet: lehengerlő figyelem, erős kémia és az érzés, hogy végre valaki igazán megért. Csakhogy bizonyos viselkedésminták idővel komoly figyelmeztető jelekké válhatnak.
Sztárok
Három évtizeddel a legendás színésznő halála után fia, Luca Dotti megtörte a csendet, és ritka betekintést engedett Audrey Hepburn magánéletébe.
Utazás
Rengetegszer előfordul, hogy tárgyakat hagynak az utasok a MÁV-csoport járművein, néha egy tacskót is.