Egészség

Merkely Béla: Május közepén fellélegezhet Magyarország a koronavírus-helyzetből

Ezen a héten lehetnek a legmagasabbak a járványügyi számok – közölte a Semmelweis Egyetem rektora.

Mindenki oltasson, ez a kulcs

Merkely Béla reggel a Kossuth Rádióban azt mondta: ezt követően körülbelül három hétig még nem várható jelentős javulás, fellélegzésre pedig május közepén számít a szakember. A kardiológus elmondta azt is, hogy jelenleg nagyon sok a 40-es, 50-es éveiben járó koronavírusos beteg, egyre többen kerülnek intenzív osztályra. Ismét hangsúlyozta, hogy mindenki oltassa be magát a neki felkínált vakcinával.

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, nagypapája miatt választotta az orvosi hivatást, aki mindig odafigyelt a betegeire, az egész élete az orvosi hivatás volt. Harmincéves gyakorlatot követően úgy érzi, egykor ő is jól választott.

Több mint egy éve tart a járvány, még emlékszem az első két megfertőződött betegre, gyakorlatilag akkor kezdődött a küzdelem – mondta Merkely. "A járvány mindannyiunkat érint, mindenki számára nagyon megterhelő. A legmagasabb számok ezen a héten lesznek. A kórházba kerülő betegek hosszú ideig fognak számunkra feladatot adni. Úgy gondolom, ez az emelkedett szám nagyjából három hétig megfigyelhető lesz" – mutatott rá.

Széchenyi-díjat kapott

A Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem rektora, az Általános Orvostudományi Kar Kardiológiai Tanszékének, valamint Sportorvostan Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során elért, nemzetközileg is nagyra értékelt kardiológiai kutatási eredményei, elhivatott oktatói munkája, valamint kiemelkedően eredményes intézményvezetői és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként kapott Széchenyi-díjat a nemzeti ünnepen.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: MTI

Oldalak

Egészség
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.