Utazás

Meteor csapódott be Angliában, gigászi fénycsóvát húzott maga után - Videó

Videók örökítették meg a meteort

Ashley King, a londoni Természettudományi Múzeum szakembere azt mondja, a videofelvételek tanúsága szerint az idegen égitest körülbelül 48 ezer kilométeres óránkénti sebességgel haladhatott. „Ez túl nagy sebesség ahhoz, hogy ember alkotta űrszemét lehessen” – fogalmazott King. A felvételek különösen hasznosnak bizonyultak, hiszen segítségükkel az is lehetségessé vált, hogy utólag rekonstruálják az objektum Nap körül eredeti röppályáját. A szakértők szerint a meteor a Mars és a Jupiter között mozoghatott. „Ha meteoritot találnak, fényképezzék le és jegyezzék fel a koordinátákat, de ne érintsék meg a kőzeteket” - hívta fel az érdeklődők figyelmét Katherine Joy, a Manchesteri Egyetem kutatója. Azokat a meteorokat, melyek különösen erős fényt bocsátanak ki, tűzgömböknek is nevezik. Egyetlen nap leforgása alatt rengeteg objektum éri el a Földet, de a túlnyomó többségük vagy lehetetlenül kicsi, vagy nappal érkezik, esetleg lakatlan területen ér földet, így azonosítatlan marad. Ezért számítanak igazi ritkaságnak a mostanihoz hasonló égi jelenségek.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szerencsére a ritkaságszámba menő égi jelenségről több biztonsági kamera is készített felvételt. Egyedülálló pillanatok következnek.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Szeptemberi születésnapja után élete legszebb ajándékára vár Szabó Zsófi, aki a napokban hozza világra második gyermekét egy svájci klinikán, ahol férjével már izgatottan készülnek a családbővülés...
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.
Sztárok
Öt év házasság és hat év együttélés után Várkonyi Andrea a Story magazinnak adott exkluzív interjúban őszintén mesélt a Mészáros Lőrinccel való kapcsolatáról, a folyamatos támadásokról és a...
Sztárok
Kormos Anett, az ország egyik legnépszerűbb előadója és forgatókönyvírója egy tabudöntögető, éles hangvételű bejegyzésben világított rá a hazai állatvédelem és a túlzottan szigorú örökbefogadási...
Sztárok
Bár a Gazdasági Versenyhivatal szabálytalan reklámjelölések miatt figyelmeztette Strenner Antalt, azaz Whispertont, a fiatal tartalomgyártó közben gyökeres életváltás mellett döntött, feladta hazai...
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...