Egészség

Végre kiderült, mikor tetőzhet a járvány harmadik hulláma Magyarországon

Egy amerikai járványmodell segít előrejelezni, mikor tetőzhet Magyarországon a harmadik hullám.

A járvány a számok tükrében

A Washingtoni Egyetem Egészségmérési- és értékelési Intézetének (IHME) van egy folyamatosan frissülő prognózisa, mely arról szolgáltat fontos információkat, hogy bizonyos országokban hogyan alakulnak a koronavírus-járvány leglényegesebb mutatói. A kutatóintézet - melyet egyébként Bill és Melinda Gates alapítványa is támogat - eddig viszonylagos pontossággal jelezte előre a legfontosabb trendeket és a járvány főbb fordulópontjait, noha tény, hogy olykor akadtak tévedések is a modellben. Az intézet azt is megbecsülte, hogyan alakul a következő időszakban a harmadik járványhullám Magyarországon. A modell szerint március 19-29-ig lesz a legkritikusabb a helyzet, ebben az időszakban naponta 180-184-en halnak majd bele a fertőzésbe. A grafikon szerint a csúcs március 22-23-án várható, majd a görbe folyamatos ereszkedésnek indul, de csak április 24-én csökken ismét 100 alá a napi halálozások száma. A modell szerint május 21-én immáron 25 ezer halálos áldozata lesz a pandémiának Magyarországon.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, a következő oldalon folytatjuk!

Oldalak

Egészség
Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...