Lifestyle

Több mint ezer könyv gyűlt össze Szabados Ágnes jótékonysági akciójában

A híradós szívügye sokakat megmozgatott.

„Egy könyv a lehető legjobb társ ebben a magányos időszakban”

Szabados Ágnes, a közismert tévés és könyvrajongó a közelmúltban nyitott saját könyvesboltot, ahol első alkalommal szervezett közösségi könyvgyűjtést. Az akció sikerét jól mutatja, hogy volt olyan nap, mikor 100-nál is több könyv érkezett be hozzájuk.

„Alapvetően az volt a célunk, hogy a közelmúlt megjelenéseit tudjuk elvinni az idősekhez. Szerencsére a legtöbben megértették a szándékunkat, így amellett, hogy jó minőségű könyveket hoztak, sikerült rengeteg szinte olvasatlan kötetet vinni az otthonokba. Például több új Grecsó-kötetet vagy épp az Ahol a folyami rákok énekelnek c. nagy világsikernek örvendő olvasmányt is elvittük, de ez csak két példa a sok közül” – mondja Ágnes.

Az eredeti tervek szerint egyetlen idősotthon kapta volna a könyveket, azonban a nagy lelkesedés és adakozási kedv miatt két idősek otthona, valamint a Mozgó Könyvek segítségével több szociális intézmény is részesülhet a hatalmas adományból.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Ágnes február 14-én, Valentin-napon szállította el az méretes dobozokat néhány önkéntes segítségével az otthonokba. A vírushelyzet miatt sajnos személyesen nem találkozhatott az ott lakókkal, de ők e-mailben, egy nagyon kedves köszönőlap elküldésével fejezték ki hálájukat a Libertine Könyvesbolt dolgozóinak a gyűjtés teljes lebonyolításáért, valamint minden adományozónak az önzetlen felajánlásért.

Arra a kérdésre, hogy várható-e még a közeljövőben hasonló jótékonysági megmozdulás a Libertine Könyvesboltban, Ágnes azt felelte, hogy látva a nagy érdeklődést és az emberek kedvességét, biztosan szervez valami hasonlót még az idén.

Új műsorvezetőt igazolt a legnépszerűbb magyar kulturális podcast, márciustól Vecsei H. Miklós lesz a Lapozz a 99-re! új házigazdája.

Leadfotó és fotó: Peleskey Bence

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Argentína mocsaras vidékén egy szinte hajszálpontosan kör alakú, rejtélyes sziget lebeg a vízen, amely ráadásul folyamatosan forog a saját tengelye körül. Az ufóhívők és a kutatók is lázasan keresik...
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...