Sztárok

Kern András: "Kifejezetten hiányzik, hogy nem vagyok a tévében"

"Különleges élmény volt a szemébe nézni"

Kern elmondta, hogy jó döntés volt a színházak bezárása, majd arra is kitért, mivel töltötte a karanténidőszakot. "Rengeteget lógtam. A legjobban azt élvezem a nyárban, hogy lusta lehetek. Sokat sütött a nap, amit nagyon szeretek. Megnyugtat. Jobban is érzem magam, mint télen. Most nincs derűs kedvem, hiszen annyira randa körülöttünk minden, emiatt pedig idegesebb és mérgesebb vagyok. Ráadásul semmi sem utal arra, hogy idővel elmúlik, és újra jó lesz minden. Aki így gondolja, az nagyon optimista, de én nem vagyok az" - fogalmazott a 72 éves színész. 2020-ban Kernt Ruttkai-emlékgyűrűvel jutalmazták, és a rangos elismerés apropóján felidézte, milyen kapcsolat fűzte legendás kolléganőjéhez, Ruttkai Évához. "Szerettem őt, bár nagyon fiatalon kerültem a társulathoz, ezért nem voltam ellátva szerepekkel, amikor a csúcson volt. Nem is játszottunk komolyabban együtt. A Csodálatos Júlia története című darabban egy fiút alakítottam, ő pedig az anyámat. Különleges élmény volt a szemébe nézni, hiszen nagyon sok mindent meg lehetett látni benne. Egy igazi színész szem volt az övé. Úgy éreztem, rögtön férfivé válok, de nemcsak szexuális értelemben, hanem úgy, mint amikor a színésznővel szemben egy fiatal fiú áll, akinek hamarosan igazi színésszé kell válnia. Ez egy pillanat alatt meg tudott születni, ha beszéltem, vagy összenéztem vele."

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Lapozz, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Különös pillanat szakította meg az ATV hétfő esti Egyenes beszéd adását. Szöllősi Györgyi egy komoly belpolitikai elemzés közben került váratlan helyzetbe, a reakciója pedig másodpercek alatt bejárta...
Lifestyle
A C-vitamin az egyik legfontosabb tápanyag, amely nemcsak az immunrendszer működését támogatja, hanem a bőr, az erek és az ízületek egészségéhez is hozzájárul. Bár sokan a citrusféléket tartják a...
Egészség
Ha valaki végre el is tud aludni a nagy hőségben, annak gyakran vannak rémálmai ilyenkor.
Lifestyle
A magyar konyhákban továbbra is bevetik a kotyogós kávéfőzőt, az olaszok pedig továbbra is szertartással készítik benne a kávét.
Egészség
A pajzsmirigyrák nagyon nem játék! Kovács Ákos is felhívta a követői figyelmét arra, hogy menjenek el szűrővizsgálatokra.
Sztárok
A nyilvánosság előtt ma már egészen más kép él a brit királyi család tagjainak kapcsolatáról, mint évekkel ezelőtt. Harry visszaemlékezéseiből azonban olyan mozzanatok is kirajzolódnak, amelyek új...