Bed&Love

Kulisszatitkok az 1930-as évek kultikus mulatójából - ilyen volt a budapesti Arizona

Akik oda jártak, mindannyian csodabárnak nevezték a helyet, mely a mai Nagymező utcában foglalt helyet a két világháború között. Az Arizonában jelen volt a kultúra, a szórakozás, a revü és egyéb pikáns jeleneteknek is otthont adott, amikről csak kevesen hallhattak. Cikkünkben most egy kicsit visszautazunk az időben és bemutatjuk a 30-as évek Budapestjének legkedveltebb partizugát.

Bohém Budapest a harmincas években

Fővárosunk ma is tele van lenyűgöző épületekkel, melyeken érződik a kultúra, a régi korok inspirálta építészeti jellegzetességek, a precizitás és a történelem. Ilyen remekművek néhány évtizeddel ezelőtt is léteztek már Budapesten, a két világháború között például nagy kincsnek számított a Mai Manó Ház, mely otthont adott az Arizona mulatónak - a település egykori legkedveltebb szórakozóhelyének. A Mai Manó nevű fotográfus kérésére az épület 1894-ben készült el és nyolc szintes volt. Hét esztendővel később - 1931-ben - aztán a fényképész fiától megvásárolta egy zeneszerző és a felesége, Rozsnyai Sándor és Mici (művésznevén Miss Arizona). Ők hozták létre a mindenki által csak "Csodabárnak" becézett, három szintes partitanyát, mely egészen 1944-ig, a tulajdonosok elhurcolásáig működött.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A mulató különleges előadások színtere volt: a revütől az énekes performanszokon át egészen az egyedi tervezésű, körbeforgó táncparkettig mindennek csodájára jártak a vendégek, akik külföldről is özönlöttek a bárba. A tulajok nagyon gyorsan nemcsak hazai, hanem világhírnévre is szert tettek. Valóban egy extrém kialakítású hely volt, ahol tökéletesen garantálták a látogatóknak a teljes intimitást - ha akarták, az asztalok például lesüllyedtek az alagsorba vagy függönyök jelentek meg, melyek takarták az ott tartózkodókat. Nem meglepő, hogy az itt megfordulók exkluzív környezetben érezték magukat és fantasztikus estéket tölthettek el az Arizonában.

Leadfotó: Fortepan/Lőrinczi Ákos

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.
Sztárok
Még nagyban tart a Most Wanted forgatása, így mindenki találkozhat Sebestyén Balázsékkal, vagy éppen narancssárga ruhás celebekkel.
Sztárok
Amal és George Clooney először vitte el kilencéves ikreit, Ellát és Alexandert egy hivatalos eseményre, ahol ritka fotók készültek a családról.
Sztárok
A 41 éves futball-szupersztár radikális stílusváltással lepte meg a rajongóit, legfrissebb fotóján szinte alig lehet ráismerni a legendára.
Lifestyle
Egy észbontó légi dráma részleteire derült fény: a Thesszalonikiből indult járaton a csodával határos módon élte túl a kiszippantott utas a horrort.