Sztárok

Szívfacsaró: így búcsúztak Benkő Lászlótól zenésztársai

Már nem érte meg az Omega új lemezének megjelenését.

Búcsú

Mint ahogyan azt már korábban megírtuk, Benkő László a Kossuth- és Liszt-díjas Omega együttes egyik alapítója, billentyűse, zeneszerzője szerdára virradó éjjel, 77 éves korában rákbetegségben elhunyt - ezt a tényt Kóbor János, a zenekar énekese is megerősítette az MTI-nek. "Az Omega tavaly a Sportarénában adott legutóbb koncertet, ezek szerint utoljára. Heteken belül megjelenik az új Omega-lemez, a Testamentum, és talán Laci várta ezt a legjobban. Jó ideje már csak mi ketten voltunk az együttesben az alapítók közül, utolsó mohikánoknak éreztük magunkat. Borzasztó lesz nélküle" - fogalmazott Kóbor János.

„Amikor megtörténik, akkor nagyon váratlan. Hiába sejtettük, hogy ennek előbb-utóbb ez lesz a vége, de hát az ember mindig abban bízik, hogy nem, hát azért, és pláne az ő esetében, hogy mindig egy kicsit kijött a szorításból. Sajnos, ez a november ez nem nagyon kedvező a nagyon beteg embereknek. Nagyon sokan mennek el ilyenkor. De hát valahogy gondolni sem mertünk ilyenre. Én nálam valahogy úgy volt, hogy egy Benkő Laci nem tud meghalni” – nyilatkozta a TV2 Mokka című műsorában Kóbor János. Zenésztársait is lesújtotta a tragikus hír, akik könnyfakasztó búcsút vettek tőle. Lapozd fel galériánkat a részletekért!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: 123RF.com Forrás: MTI

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Sztárok
Az ezüst boboktól és fonatoktól kezdve a loknikig a hírességek sorra bizonyítják be, hogy az ősz haj mennyire sikkes tud lenni. Túl hosszú ideig maradt ki az ősz haj abból a párbeszédből, amely a...
Sztárok
Harmincnégy éves korában elhunyt RJ Mitte, akit a kultikus Breaking Bad című drámasorozatból, Walter White fiának alakítójaként ismert meg a világ. A halálhír egész Hollywoodot megrázta.
Keselyű sorozat
Október 17-én kezdi vetíteni a TV2 új, saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt.
Sztárok
Drámai pillanatok rázták meg Az Árulók kastélyát: a legutóbbi kerekasztal-szavazáson ugyanis Rainer-Micsinyei Nórának kellett búcsúznia a játéktól az Ártatlanok nagy megdöbbenésére.
Fashion&Beauty
Lead: Egy elegáns, mégis kényelmes cipőfazon hódította meg a divatvilágot, amely a hétköznapi összeállításokat is pillanatok alatt kifinomultabbá teszi. Az opera cipő a klasszikus stílust ötvözi a...