Sztárok

Gyászol az egész ország: elhunyt Benkő László, az Omega alapítója

77 éves volt.

Gyász

"Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad" - így tudatta rajongóival az Omega együttes hivatalos Facebook oldalán, hogy alapítójuk és egyben barátjuk, Benkő László hosszú betegség után elhunyt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Benkő már középiskolás korában elkezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega egyik elődjének tekinthető. Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az együttes első évtizedében Benkő szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. Az együttes jelenlegi tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. A zenésznél néhány évvel ezelőtt májrákot diagnosztizáltak, a műtét jól sikerült, ám sajnos idén februárban már egy bőrdaganat miatt volt szükség azonnali beavatkozásra. Benőt teljesen összetörte a betegség, de a végsőkig küdött: „Amikor koncert van, nincs betegség, megáll az idő. Számomra a munka, a zene az, ami képes elterelni a figyelmem" - nyiltakozta korábban a Ripostnak.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Sztárok
Az ezüst boboktól és fonatoktól kezdve a loknikig a hírességek sorra bizonyítják be, hogy az ősz haj mennyire sikkes tud lenni. Túl hosszú ideig maradt ki az ősz haj abból a párbeszédből, amely a...
Sztárok
Harmincnégy éves korában elhunyt RJ Mitte, akit a kultikus Breaking Bad című drámasorozatból, Walter White fiának alakítójaként ismert meg a világ. A halálhír egész Hollywoodot megrázta.
Keselyű sorozat
Október 17-én kezdi vetíteni a TV2 új, saját gyártású thriller-minisorozatát, a Keselyűt.
Sztárok
Drámai pillanatok rázták meg Az Árulók kastélyát: a legutóbbi kerekasztal-szavazáson ugyanis Rainer-Micsinyei Nórának kellett búcsúznia a játéktól az Ártatlanok nagy megdöbbenésére.
Fashion&Beauty
Lead: Egy elegáns, mégis kényelmes cipőfazon hódította meg a divatvilágot, amely a hétköznapi összeállításokat is pillanatok alatt kifinomultabbá teszi. Az opera cipő a klasszikus stílust ötvözi a...